A politika egzakt tudomány, ám határainak értelmezése több lehetőséget is kínál attól függően, mit képvisel azon belül egy adott irányág. Ebből kifolyólag ismerünk többféle ideológia menti politikai irányvonalat.
Ezek közt természetszerűleg fellelhető a keresztény-konzervatív kurzus is, mely a 19-20. században kialakult pártokráciában tekintélyes hagyományra tett szert. Európa mindig is a kereszténység legstabilabb bástyájának volt tekinthető az idők során, melyet külső hatások ugyan többször megpróbáltak csorbítani, de az öreg kontinensnek kulturális lépéselőnye révén mindig sikerült megőrizni Jézus egyetemes anyaszentegyházának tekintélyét és értékrendjét. Viszont ahogy a világ egyre demokratizálódott, úgy liberalizálódott is. A nagy francia forradalommal pedig kezdetét vette az értékek átdimenzionálódása is, ami a keresztényi erkölcs presztízsvesztéséhez vezetett. Pedig ha belegondolunk, a forradalmak hangoztatott jelszavait (szabadság, egyenlőség, testvériség) már közel 2 évezrede az egyház is hirdette, ahogy teszi azt ma is. Ez a középkort követő felvilágosult évszázadokban kialakulult folyamat a ‘dicső’ 20. század borzalmain keresztül a 21. századra teljesedett ki igazán. Ugyanis ezek negatív hatások, és a 20. század politikai erőegyensúly-átrendeződése az egyház szisztematikus tekintélyleamortizálásához vezetett. Viszont az embereknek a különböző borzalmak elviseléséhez mindig is komoly erőt adott a hit, ezért a mai napig nem elhanyagolható közéleti tényező. Ám a 21. századra a demokráciák ‘totalitárius’ kiépülése, az egyéni szabadságjogok soha nem látott kiteljesülése felváltotta a korábbi keresztényi értékrendet, és a szabadság, egyenlőség, testvériség hármasból amorf módon csupán az első tag, vagyis a LIBERTAS lett a mindent meghatározó. Az „én” központba állítása, és az önérdek előtérbe helyezése viszont merőben ellentmond mindazzal, amit Jézus örökül hagyott az emberiségnek. A globalizáció hatása és a kapitalista világrend elburjánzása pedig az emberek elszemélytelenedéséhez, a közélet totális közönyéhez irányította az emberiséget. Saját jólétünk megteremtése – akár társas kapcsolataink rovására is – mára egy deformált, elidegenedett társadalmat hozott létre, amiben az individuum szabadsága messze megelőzi a közösségi érdekeket. Ennek elérése pedig háttérbe szorít és felülír lényegében mindent. Olyannyira, hogy a 21. században már megfogalmazódhat az a kérdés, hogy van-e még helye a keresztény értékeknek a közéletben.
A válasznak természetes „igen”-nek kellene lennie, ám a fent felsorolt folyamatok és a pártok polarizálódása révén ez korántsem annyira magától értetődő. Pedig aki közélettel, a közérdekének képviseletével foglalkozik, attól bizony kétségkívül elvárható lenne, hogy az állam és az Isten törvényeit egyaránt tiszteletben betartsa. Hiszen a kettő sokáig alapvetően egy és ugyanazt jelentette – lásd a történelem során a keresztény törvényekhez igazították nagyon sok esetben a közjogi kánonokat is. Tulajdonképpen, ha jobban megvizsgáljuk, valójában ma is ezen alapszanak, bár sokkalta szabadabb értelmezésben. De az mindenképpen vitathatatlan, hogy aki keresztényként éli meg mindennapjait, és ezen értékek mentén él, annak a corpus juris megtartása sem okoz különösebb gondot.
A vallási tolerancia manapság már az alapvető emberi jogok közé tartozik. A világ fejlett országaiban ma már mindenki szabadon gyakorolhatja általa választott vallását. Viszont a fejlődő országokban ez már egyáltalán nem oly evidens dolog. Sőt, ha jobban megnézzük, a kereszténység az egyik legüldözöttebb vallás ma is a nagyvilágban. Ezért különösen fájó, hogy Európa, a kereszténység mindenkori védőbástyája az ő keresztény-kultúrkörnyezetét feledni, sőt levetkőzni látszik. „Aki elfordul Istentől: szeretetéből haragjába menekül” (Augustinus). Pedig mennyi viszály és küzdelem árán sajátította el magának földrészünk eme elveket. Mennyi véráldozat, mennyi elnyomás és üldözés kellett, de végül még a dicsőséges Római Birodalom is fejet hajtott e szellemiség előtt. A milánói ediktum (Kr. u. 313) kiadása ezért nemcsak a szabad vallásgyakorlás egyik legfontosabb mérföldkövének tekinthető, hanem egész Európát és vele együtt közvetve az egész emberiséget a fejlődés útjára terelte.
Ezért a 21. század hajnalán hatványozottan fontos, hogy a közszereplői tudatosítsák mindezt, és az 1700 éves útról ne térítsék le az emberiséget. Fokozottan érvényes ez a politika világában tevékenykedőkre minden szinten. Hiszen ahogy a többségi társadalomban gyengülni látszik az Istenbe vetett hit ereje, úgy az országok elöljáróira is érvényes mindez. Pont azokra, akik ezt leginkább befolyásolni tudják és hivatottak. Ezért is fontos, hogy azok a közéleti egységek, melyek számára nem „szégyellendő”(sic!) a keresztény-konzervatív kurzus felvállalása, rétorikájukban ezt mind hangsúlyosabban terjesszék, és visszavigyék a mindennapi közbeszédbe.
Tény, hogy a mai világrend az értékeink átértékelését és átrendeződését eredményezte, minek következtében a gazdasági világválság mellett morális válság is jellemzi a mai viszonyokat. Mindezen viszont csak úgy tudunk átlendülni, ha megszilárdulunk hitünkben, és újra bizalommal fordulunk Isten felé.
Csonka Ákos, Felvidék.ma