(huszadik századi csallóközi népmese huszonegyedik századi következményekkel)
Egy külvárosi kocsma pincérfiúja álmot látott: az érettségiztető bizottság előtt áll, majd megkapja a bizonyítványt.
Rövidesen felébredt, de nem vett észre semmi különbséget önmaga korábbi és mostani énje között.
– Ez nem a valóság volt? Pedig én azt hittem. – mondta izzadtan, néhány grammos ágyában.
Ettől a pillanattól kezdve éjt nappallá téve kilincselt. Pártbizottságból pártbizottságba járt. Lógatta a nyelvét, sőt használta is. Nyalt vele, nem csak fagylaltot. Az egyik szlovákiai magyar heti képeslap szerkesztője lett.
– Ez már döfi. Ebből már lehet valami.
Pártcsoport főnököt csináltak belőle. Éljen a feminizmus: a tagok nők, ő is majdnem – a parányi különbségről senki sem beszél.
– Többre kell vinni – álmodik újra. „Itt már nem lehet. Az érettségi bizonyítványomat is csak másodsorra szereztem meg, estisként. Majd hülye leszek tanulni, ha másként is vihetem valamire.”
Nem vitte.
De jött egy nem várt fordulat.
Megbukott a korábbi politikai rendszer.
Hősünk szárnyra kapott, meglátta a felröppenés lehetőségét. Beállt rendszerváltoztatónak.
– Nocsak, nyúljuk le, amit lehet.
„Kon-rád, Sor-os,
ide a pénzt, nem poros”, mondta az új népi rigmust.
„Pincér hősünk eltalálta a g-ét,
pedig zeneiskolába sem járt.
Amit másra szántak.
a zsebébe ért”.
Ettől kezdve úgy viselkedett, mint Karinthy Frigyes egyik hőse. Amíg kért, alázatos volt. Miután a zsebében érzete a lóvét, fennhéjazó lett. Már a bizonyítvány sem hiányzott a zsebéből.
– Ki kérné ezt?
A valamikori néhány gramm akár kalligráfiás kilogrammá is növekedhetett volna, ha tudta volna a pincérfiú, mit jelent a kalligráfia.
Ezért csak szövegelt, mondta a sületlenségeit, Adyt összekeverte elődjeivel, a politikát a poetikával, az ugart a bugárral, de egyikről sem tudta, mi fán terem.
Még jó, hogy mindezt nem tudatosította, egyébként oda ölte volna magát, ahová tartozik.
Így hát él, amíg meg nem hal.
{iarelatednews articleid=”39038,39069″}