39221
Csütörtökön, április 25-én kezdődik a Tompika Rimaszombatban. A szavalóverseny rekordszámú, majd 400 résztvevőjét tartalmas műsorral várják.

 
A XXII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok Versenyét április 25-27-e között rendezik Rimaszombatban, a Városi Művelődési Központban.
A versenyzők már csütörtökön érkeznek. Délután tartják a Nyelvében él a nemzet című kiállítás könyvbemutatóval összekötött megnyitóját. A nyitónapon megkoszorúzzák Tompa Mihály köztéri szobrát, este koncertet ad Dinnyés József, daltulajdonos, s átadják a Kulcsár Tibor-díjat. Bővebben az április 25-i programról Eseménynaptárunkban>>>

Az előkészületek már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek, hiszen az iskolai, körzeti, járási fordulókon és az 5 országos elődöntőn már a mintegy 1000 résztvevő megmérette magát. Az országos döntőn a legjobbak, 350-400 résztvevő versenyez.
Most jóval több versenyzőt várnak főleg az V. és VI. kategóriákban is. A korábbi években a felnőttek kategóriájában nem volt nagy az érdeklődés. Idén már megrendezték az egyetemi fordulót is Komáromban, és most jóval több résztvevő, mint az előbbi években. Sikerült megszólítani az egyetemistákat és a felnőtteket.
Egyre nagyobb az érdeklődés a VI. kategória, a lírai színpad és énekelt versek kategóriája iránt is, mely egy módszertani fórummá vált, ahol az alkotás megközelítése a cél.
Április 26-án, pénteken lesznek a döntők öt kategóriában, vers- és próza műfajban, szakmai zsűri előtt mutathatják meg tehetségüket a szavalók. Délután adják elő műsorukat a lírai színpadok. Este a kassai Thália Színház Színházkomédia c. előadását tekinthetik meg Czajlik József rendezésében. A versenynapról bővebben Eseménynaptárunkban ITT>>>

A nyilvános szakmai értékelések szombaton, április 27-én lesznek. Ekkor tartják a VI. kategória, az énekelt versek döntőjét is. Kora délután Berecz András műsorát tekinthetik meg. Majd kiránduláson vehetnek részt. Ellátogatnak Hanvára, megkoszorúzzák Tompa Mihály síremléké, megtekintik a Tompa emlékszobát Jánosiban a műemléktemplomot, Nemesradnóton a Pósa Lajos és Radnóti Miklós szobrokat nézik meg. Az író-olvasó találkozó vendégei Kiss Péntek József és Bárdos Kinga lesznek.
Este hétkor kezdődik a Mindenki színpada, az eredményhirdetés, a díjkiosztó gálaműsor. Az értékelés napjának részletes programja Eseménynaptárunkban ITT>>>

A rendezvény főszervezői a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és a társszervezői a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége és a Rimaszombati Gömör-Kishonti Népművelési Központ szeretettel várják a résztvevőket és az érdeklődőket.
 
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”38708,38482,38439,38380,38263,38210,38093,37300,33615″}