39512

Boldog Salkaházi Sára (eredeti nevén: Schalkház Sára) (Kassa, 1899. május 11. – Budapest, 1944. december 27.) a Szociális Testvérek Társasága nővére, közel száz magyarországi zsidó megmentője a nyilas uralom idején, vértanú. 

“Olvasom a világhálón, hogy a közvélemény-kutatók megkérdezik egy-egy nemzet polgáraitól: ki a legnagyobb közülük? Ki az a személy “élő, vagy holt”, akit nemzetük jelképeként, emblémájaként elfogadnának? Ki az, akiről elmondhatnák: ha csak ő lett volna, az már elegendő lett volna. Nekünk, magyaroknak adatott most egy ilyen, úgy hívják: Boldog Salkaházi Sára, a zsidómentő vértanú apáca. Szentje a Dunának, hiszen abba lőtték bele. Szentje Pestnek, mert a pesti oldalon lett vértanú. Szentje Budapestnek, mert ő mindannyiunké, akik ebben a városban lakunk. 
De jelképe az újságíróknak, mert ő is az volt: publicista; védője az íróknak: írt drámát, regényt, kisprózát, mesét; és reprezentánsa a baloldaliaknak, mert mindig a szegények oldalán állt; és a népieknek, nemzetieknek, mert annyira magyar volt, hogy még a nevéről is lemondott ezért is a liberálisoknak, mert naplója borítójára felírta: “fontos dologban: egység, kétes dologban: szabadság”; a művészeknek, mert kézműves lett: könyvkötő; a háziasszonyoknak, mert – mint mondják róla – nagyon jól főzött; az óvónőknek, mert a gyerekek rajongtak érte; az egyetemi oktatóknak, mert a fiatalságnak is szónoka volt; a vakmerőknek, mert mindenki rémületére repülőgéppel is közlekedett; a szenvedélyek rabjainak” – írja a szerző.

Salkaházi Sára 2006. szeptember 17-i budapesti boldoggá avatása alkalmából jelent meg a kiadvány. Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Boldoggá avatási dekrétumát XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá, ünnepélyes kihirdetésére pedig 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.
A könyv három részre tagolható. Elsőként Salkaházi Sára életrajzát ismerhetik meg az olvasók, amelyet számos fénykép illusztrál. Ezt a Sára testvér írásaiból összeállított válogatás követi. Az emlékkönyv végén tanulmányok találhatók, nemcsak Sára testvérről, hanem a magyar katolikus egyház 1944 és 1945-ben az üldözöttekért folytatott tevékenységéről, valamint a Szociális Testvérek Társaságáról és annak alapítójáról, Slachta Margitról is.

Kiadta: Szent István Társulat, 2006-ban

Megrendelhető ITT>>>.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”39436,18335,7257,7151,39364″}