39506

A Párkányi Városi Múzeumban május 9-én nyitotta meg prof. Mészáros Alajos (MKP) EP-képviselő a „Márai Sándor, a kassai polgár” c. kiállítást. A tárlat június 2-ig látogatható.

Kassát, mint 2013 Európa Kulturális Fővárosát is népszerűsíti az anyaggyűjtemény, mely Márai Sándornak állít emléket. A kiállítást védnöke, Mészáros Alajos, az MKP Európai Parlamenti képviselője kezdeményezte és támogatta, s a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, Mészáros Tibor állította össze.

A párkányi megnyitón részt vett többek közt Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának az elnöke, Farkas Iván, az MKP gazdasági- és régiófejlesztési alelnöke, Szuperák Mária, a Magyar Közösség Pártja Tőketerebesi járás elnöke, mint Mészáros Alajos EP-képviselő asszisztense, Környi Zoltán párkányi önkormányzati képviselő, EP-asszisztens, illetve Slovák Gyula az EP-képviselő rozsnyói képviselői irodájának ügyvezető titkára.  
A megnyitón, melyen a vendégeket Juhász Gyula, a Párkányi Városi Múzeum igazgatója köszöntötte, közreműködött a Kicsi Hang verséneklő együttes.

A szép számú közönség megtekintette a Szél ellen c. filmet is, melyben a kassai helyszíneket Balassa Zoltán helytörténész mutatja be. A dokumentumfilm szakértője szintén Mészáros Tibor, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa. A filmkockákon keresztül felidézhették Márai Sándor szülőhelyét, családját, műveit, fontos életállomásait, életfilozófiáját, életmódját és halálát is.

Az EP-parlamenti képviselők öt év alatt két kiállítást szervezhetnek meg a brüsszeli EP épületében. Az első a felvidéki magyar modern festőknek a kiállítása volt, a második pedig ez a Márai életútját bemutató tárlat, mely sikerrel vándorol a Felvidéken. Brüsszel után Rozsnyóra, Tornaljára és Királyhelmecre s most Párkányba is elkerült. A tárlat a Párkányi Városi Múzeumban (Vámház köz 2.) június 2-ig látogatható.

A megnyitó felvételét május 13-ától megtekinthetik a Magyar Interaktív Televízióban.

{iarelatednews articleid=”38742,37831,37041″}