40208

Az Aspektus vitaest alcíme, a Mátyástól a Tragédiáig, avagy Piroska és a farkas a meghívottak tevékenységére utalt, hiszen Jankovics Marcell a nagy sikert aratott animációs film, Az ember tragédiája alkotója, Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikus mellett Felméri Cecília kolozsvári rendező a Mátyás, Mátyás című animációs kisfilm rendezője és Jánosi Andrea, aki a filmet rajzolta, valamint a szintén kolozsvári Miklós György, az erdélyi Knock Out zenekar basszusgitárosa voltak meghívott vendégeink.
A téma-felelős Gecse Géza megjegyezte, hogy a helyszínhez, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi karához igazították az Aspektus estek június 10-i szezonzáró rendezvényének főcímét, ennél lényegesen provokatívabb címek is megfordultak a fejükben, de aztán lemondtak róluk.
            Az egyetem oktatási dékánhelyettese, dr. Pődör Dóra köszöntötte Jankovics Marcellt, majd örömét fejezte ki, hogy kolozsvári vendégek is részt vesznek az eseményen, hangsúlyozva, hogy a Károli Református Egyetem mindig is fontosnak tartotta a határon túliakkal való kapcsolattartást és eredményeik bemutatását.
            Gecse Géza elsőként a kolozsvári vendégekhez szólva megemlítette, hogy ezelőtt húsz évvel Kolozsvár az odautazóban egy „halott város” képét mutatta, manapság pedig élénkebb és számára ezért otthonosabb, mint a budapesti Váci utca vagy a Rákóczi út, ahonnan a budapestiek már-már kiszorultak, főként turisták járnak csak ott, azok sem annyian, mint korábban. Még egy-egy városon, így Budapesten belül is tehát folyamatosan változik a centrum és a periféria viszonya, mint ahogy a művészeti életre még inkább igaz ez. Üdvözölte a meghívott vendégeket, hiszen nekik jelentős szerepük volt abban, hogy szűkebb-tágabb környezetük számára a központi szerepet kiharcolják.
            A beszélgetés első része erről, vagyis a küzdelem fontosságáról szólt. Jankovics Marcell szerint „ez, vagyis a küzdelem, nem pedig a kudarc a fontos”, mivel a korai siker „inkább hátrány”. A rendező egész életét meghatározta az a hozzáállása, hogy megpróbálta „valami ellenében tenni” a dolgát, mert „ha valaki nagyon hamar sikeres, az nem tud tovább lépni”. Felméri Cecília szerint mindig „venni kell az akadályokat”. Miklós György beavatta a hallgatóságot abba, hogy pályája tele van küzdelemmel, a folyton továbblépéshez pedig „érezni kell, hogy a közönségnek szüksége van ránk”.
            Jankovics Marcell munkáit említve egyfajta küldetéstudatról beszélt. Arról például, hogy voltak olyan munkái, mint például az Ének a csodaszarvasról, amiket egyszerűen „meg kellett szülnie” valakinek, mert nem kerülhető meg a magyar mondai és mesei hagyomány animációs földolgozása, amit ő vállalt. Elmesélte, hogy emiatt bolgár kollégái is irigyelve tekintettek rá, mert nekik nem sikerült a saját mondáikból filmet készíteni, pedig Európában a magyarokon kívül nekik van még – a miénkhez hasonló – szarvas-mondájuk. Legújabb filmje kapcsán kifejtette, hogy „nem a múlttal kapcsolatos dolgokról szól, hanem a jövővel kapcsolatos félelmeiről”. Örömét fejezte ki, hogy nem a rendszerváltás környékén jelent meg a műve, mert nem lenne olyan, mint amilyen most, és ezért nem bánja, hogy több, mint húsz évig készült. Jankovics szerint Madách kora egyik legnagyobb látnoka volt. Ahogy fogalmazott: „Madách nyomdokain haladva próbálok beemelni olyan dolgokat, amelyek ma aktuálisak”.
            Felméri Cecília filmje az első kolozsvári magyar animációs dokumentumfilm. A rendező arra világított rá, hogy filmje nem annyira Mátyásról, hanem inkább a kolozsváriakról szól, valamint arról, hogy ők mit gondolnak Mátyásról. Az eddig két kisjátékfilmet is rendezett alkotó jövőbeni céljáról is beszámolt. Tervei között szerepel egy – Drakuláról szóló – film elkészítése, amelyben azt is megmutatná, hogy „milyen a valós helyzet Erdélyben”. A Drakula-mítoszt ugyanis „csak ránk aggatták, egy amerikai farmer többet tud róla, mint egy erdélyi, falun élő ember”.
            Gecse Géza felelevenítette a Knock Out zenekar két meghatározó darabját, a Kolozsvári vándort és a Meglépett Piroskát, melynek kapcsán a meghívottak elmesélték kolozsvári tapasztalataikat és azt, hogy milyen ma Kolozsváron magyarként élni. Miklós György kifejtette, hogy „én itt vagyok otthon, nem máshol”. A Kolozsvári vándor című dal épp arról mesél, milyen hazatérni, a Meglépett Piroska – amit a moderátor globalizációellenes műnek tart – pedig azt mutatja meg, hogy mennyi mindent felad az ember azért, hogy eredményes legyen a világban, de végül „mégsem valósítja meg önmagát”.
            A magyar kultúra jövőérről szólva Felméri Cecília úgy tartja: „amíg magyarok lesznek, addig lesz magyar kultúra”. Miklós György szerint „a kérdés az, van-e olyan ember, akinek szüksége van a magyar kultúrára”. Szerinte: náluk biztos. Jankovics Marcell a kérdést jóval összetettebbnek látja. Véleménye szerint a magyarok vesztettek a környező nemzetekkel szemben, hiszen alacsonyabb születésszámuk miatt kisebbségbe kerültek, és „ha a kultúrahordozó gyermektelen, nem tudja a kultúráját  átörökíteni”. Az „úri kultúra” nem tudta tartani az iramot a nyugati társaival. A hagyományos magyar kultúra alapjait tekintve népi, és mivel  hordozója  a „paraszti munka és életmód”, illetve az életforma és munkastílus oly mértékben változott meg, hogy mintegy „kiment a kultúránk alól”. Az egyik legnagyobb gondnak Jankovics Marcell azt tartja: a magyarság a többi közép-európai nemzettel együtt „követő kultúrává vált”, pedig a legfőbb az eredetiség, ami érdekessé és maradandóvá tesz egy-egy alkotást. „Én ellenkező irányba menetelek” – ezzel arra utalt, hogy a Tragédiájában nem követett semmilyen nyugati mintát. Kiemelte a személyes indíték fontosságát is, főként azért, mert „aki utánoz, az gyakran nevetség tárgyává válik”.
            Szó volt még a vizualitás és a vizuális nevelés fontosságáról. A meghívottak beszámoltak azokról az életszakaszaikról, amelyek segítették őket a sikerek elérésében. Végül a közönség kérdései következtek. Ezekben ismét előkerült az eredetiség hangsúlyozása. Talán Jankovics Marcell világította meg a kérdést a legjobban: „függetlenül attól, hogy mit mond a világ, nekem mennem kell a magam útján”.
 
K. Orosz István, www.aspektus.eu, Felvidék.ma