40209

Az autóknál előfordul, hogy akár generációváltások sora marad jószerivel észrevétlen – lásd a Golf 40 éves történetét –, de az is, hogy az előző nemzedékből csak a név marad meg, semmi más. Jó példa erre a Ford Fiesta legutóbbi metamorfózisa, amelynek eredményeképpen a kategória legcsúnyább autója egyik napról a másikra a legszebbikké alakult át. Viszont 4 év után az immár hetedik generációnál is eljött a frissítés ideje; a megújult Fiestát alapmotor-alapszereltség-ötajtós karosszéria kombinációban teszteltük.

Alaktan
Ezekhez az alapformákhoz nemcsak hogy felesleges, de egyenesen bűn lett volna hozzányúlni, a változások tehát a részletekben keresendők. Közülük messze a leghangsúlysosabb a trapéz alakú, „aston martinos” hűtőrács. A dizájnőrök nyilván így okoskodtak: ma már úgyis minden új autó hasonlít valamelyik meglévőre, hát a miénk miért ne hasonlíthatna pont az Aston Martinra? Zseniális húzás volt, hihetetlenül feldobta az összképet. Ezen kívül hullámosabb (bordázottabb) lett a motorháztető, újak a ködlámpaházak, az embléma is jobban mutat mostani helyén, mint a korábbi keskeny résben. Hátul kissé átrajzolták a lámpákat, a tetőspoiler pedig napellenző-méretet öltött. A két markáns „oldalborda” természetesen maradt a 15 colos kerekeket pedig – ezen az egy szinten acélfelnisek lévén – dísztárcsák fedik. Végezetül még annyit, hogy az autó – az ST sportverziót leszámítva – csak ebben a szereltségben és ezzel a motorral kapható háromajtós karosszériával is.

Belvilág
Az új Fiesta belsőépítészetét a frissítés után jó néhány magasabb kategóriájú autó megirigyelhetné.  A futurisztikus kialakítású műszerfal mélyen benyúlik az első szélvédő felé, a rádiópult elnézhetetlen sajátsága a két lepkeszárny. A légkondi kezelőegysége egyszerű, de ízléses és jól áttekinthető. Az viszont felfoghatatlan, miért kellett ekkora kormány egy kisautóba; mintha a Transitból emelték volna át…
A helykínálat a kiskocsik jobb átlaga, a kiválóan formázott elülső üléseken kívül a hátsók sem nélkülöznek némi oldaltartást. Pohár-flakon-és kacattartóból is van elég, lásd a középkonzolt. A csomagtér pótkerékkel (tesztautónk ilyen volt) alapon 276, bővítve 960 literes (a gumijavító-szettes verzió adatai a táblázatban olvashatók). A bővítést viszont nem a legszerencsésebben oldották meg a konstruktőrök: nemcsak óriási lépcső keletkezik,  hanem a padló szöge is erősen megtörik.
Ami a szereltséget illeti, alapfokon is standard az összes menetszabályozó rendszer, a térdlégzsák, a fedélzeti számítógép, a digitális bemenetű rádió és a már említett kézi légkondi. Külön szólnunk kell viszont a szintén alapáras MyKey rendszerről, amely – egy magyarországi kollégámat idézve – „az aggódó szülők kezébe ad új fegyvert.”  Lényege ugyanis a kevés vezetői gyakorlattal rendelkező, ám annál nagyobb virtusú kamaszsofőrök megfékezése. Ők olyan kulcsot kaphatnak az autóhoz, amelyet a szülők előre beprogramoztak: megszabták az autó végsebességét (140 vagy 160 km/órás maximum), a rádió hangerejét, sőt azt is beállíthatják, hogy addig meg se nyikkanjon, amíg mindenki be nem kötötte magát. Mi több, a MyKey kikapcsolhatatlanná teheti a menetstabilizáló rendszert is. Ennél többet már tényleg csak akkor tehet az apuci-anyuci, ha házifogságra ítéli a gyereket…

Az országúton
Az 1,25-ös alap-benzinmotorról nincs sok mondanivaló. Bő 15 éve élte fénykorát, azóta némileg korszerűsítették, és a teljesítménye is megnőtt néhány lóerővel. Hatfokozatú váltóra itt a nyomatékszegénység miatt gondolni sem lehetett, az ötgangost viszont nagyon jól eltalálták. Ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy pl. egy falun folyamatosan áthajtva végig simán használhatjuk a legmagasabb fokozatot. Komolyabb gyorsításhoz (pl. necces előzés) viszont okvetlen vissza kell kapcsolni, akár kettőt is – de még jobb nem belemenni ezzel a motorral ilyen előzésbe. A fogyasztás gyári adata a szokásos marketingérték, de a teszt során mért reális 6,4 liter sem rossz. A menettulajdonságok pedig – kiemelkedően jók, de ezt a Fordnál már jó ideje megszokhattuk…
{phocagallery view=category|categoryid=1092|limitstart=0|limitcount=0|displayname=0}
Vas Gyula  (A szerző felvételei)
 
ADATLAP
Hengerűrtartalom:     1,25 l
Teljesítmény: 60 kW (82 LE)    
Nyomaték: 114 Nm
Sebességváltó: ötfokozatú kézi                     
Legnagyobb sebesség: 168 km/óra    
Gyorsulás 0–100 km/óra: 13,3 s    
Csomagtér: 290–974 l*
Gyári átlagfogyasztás: 5,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 120 g/km
Ár: 9999 euró
A háromajtós alapmodell ára: 9599 euró

* Defektjavító készlettel