40385

Martina Ruttkayová Tvardzíková, a Hospodárske noviny újságírónője a múlt héten le szerette volna adni a rendőrkapitányságon azoknak a Katonai Hírszerzésnél történt gazdasági visszaélésekről szóló titkos dokumentumoknak egy részét, amelyet kapott. A formális eljárás helyett azonban szigorú kihallgatásnak vetették alá, amely során a rendőrség megpróbált nyomást gyakorolni rá: árulja el, kitől kapta a dokumentumokat.

„Az egyikük azt kérdezte, hogy anyaként megéri-e nekem olyan személlyel találkozgatnom, mint Roman Mikulec. Amikor megkérdeztem, hogy érti ezt, azt felelte, hogy Mikulec ellen mégiscsak bűnvádi eljárás folyik” – jellemezte a kihallgatást az újságírónő.
A rendőrök Ruttkayová Tvardzíkovától ujjlenyomatot és DNS-mintát is vettek a boríték összehasonlítására, amelyben az anyagot leadta. A kihallgatásból véleménye szerint kiderült, hogy a rendőrök követték Mikulect, tudták mikor, milyen autóval érkezett a vele való találkozóra, mikor telefonált neki. Kérték, hogy adja át a vele folytatott mailes beszélgetését is, s amikor ezt visszautasította, azt mondták, hogy majd megszerzik azt paranccsal. „Mindenkit, aki tud valamit, meg akarnak félemlíteni” – mondta az újságírónő.
Ruttkayová Tvardzíková szerint Tibor Gašpar rendőrfőnök kedden azt ajánlotta neki, hogy már ne foglalkozzon az esettel. „Azt mondtam neki, hogy egy olyan esettel, amelyben tanúként érintett, jobb lenne, ha az újság másvalakit bízna meg a kollégái közül” – reagált Gašpar, aki először azt ígérte, nyilatkozik az újságíró kihallgatásával kapcsolatban, végül azonban a különleges ügyész tiltására hivatkozva nem tette meg ezt. Dušan Kováčik különleges ügyész ugyanis kijelentette, hogy az esetről ezután csak ő tájékoztathat. Kováčik azt üzente, hogy bárki tehet panaszt a rendőrség eljárása ellen, ugyanezt felelte Robert Kaliňák is arra a kérdésre, hogy felülvizsgáltatja-e az estet. Az újságírónő által mondottakat azonban egyikük sem cáfolta.
A hozzá eljuttatott titkos dokumentumokat a Sme újságírója, Miroslav Kern is volt leadni a rendőrségen. Ő azonban bejelentés nélkül érkezett, ezért a járási rendőr-igazgatóságon először zavarban voltak, majd a rendőrök az igazgató utasítása szerint jártak el, de fontolgatták a Sme szerkesztőségében a házkutatást is, mivel a borítékot, amelyben a dokumentumokat kapta, Kern nem vitte magával. Később azonban ettől eltekintettek, és az újságíró szerint tisztességesen bántak vele.
Az ellenzéki képviselők az ügyben össze akarják hívatni a nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülését. Ha a kérvényt legalább az egyharmaduk aláírja, a bizottság elnökének, Jaroslav Baškának hét napon belül össze kell hívnia a tanácsot. A Szabadság és Szolidaritás pártjának elnöke, Richard Sulík mai sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta nemcsak az újságírók, hanem a tanúk példanélküli megfélemlítéséről van szó az államhatalom részéről. „Úgy tűnik, hogy a Katonai Hírszerzésnél történt gazdasági visszaélések alapos kivizsgálása helyett titkosszolgálati módszereket alkalmaznak, ami ellen tiltakozunk. Nem érdekük az ügy törvényes kivizsgálása. Az államhatalom nem tartozik a demokratikus ellenőrzés alá. Ezért az esetről tájékoztatjuk a NATO főtitkárát, Rasmusen urat, mivel a Katonai Hírszerzésről és a NATO-tag Szlovákia megbízhatóságáról van szó” – jelentette ki Sulík.

Sita Nyomán, Felvidék.ma, dé
{iarelatednews articleid=”40349,40335,40242,40178,40150″}