39940

Öldőklő, roppant izgalmas csatát hozott a bajnoki kosárdöntő utolsó mindent eldöntő mérkőzése. Minden úgy alakult tehát ahogyan arra előzetesen számítottunk, kivéve egyetlen egy tényezőt, a legfontosabb: a végeredményt. Ez pedig arról tanúskodik, hogy a végletekig kiélezett küzdelmet hozó mérkőzésen két aprócska ponttal az Inter bizonyult jobbnak.

Az Inter kezdte jobban a mérkőzést, és az első percekben 11-5-ös vezetésre tett szert, kicsivel később pedig már 17-9-et mutatott az eredményjelző. De ahogyan ebben a párharcban már hozzászokhattunk, pillanatokon belül megváltozott a játék képe. A komáromi együttes megkezdte a felzárkózást és fokozatosan faragva hátrányát kiegyenlítette az állást. Az első negyed végül hárompontos Inter vezetéssel zárult, ám ez akkor még nem tűnt veszélyesnek. Annál inkább a második játékrész, a pozsonyiak ugyanis állandósították vezetésüket és előnyük a szünetre több mint tízpontnyira, 53-42-re duzzadt. Rón mester szavai azonban megtették hatásukat, és az MBK Rieker visszajött a meccsbe, a harmadik harmadban mindössze hét pontot engedélyezett az Internek, és ezzel át is vette a vezetést. Ez pedig azt jelentette, idegőrlő utolsó felvonás következik. Így is történt. Előbb az Inter, majd az MBK szerzett szép kosarakat. Szoros állásnál azonban Tucker és Milosevic triplái reménytelen helyzetbe hozták a hazai csapatot. Ugyan még Thompson két büntetőt elsüllyesztett az Inter gyűrűjébe, ez már nem segített a komáromiakon: 82-80-ra elveszítette a döntő utolsó mérkőzését. Ez pedig azt jelentette, hogy a tavalyi ezüstérem után a csapatnak ismét be kell érnie a második helyezéssel. Essen szó azonban a bajnok Interről is, ugyanis egy régen látott – számos fordulópontot hozó – izgalmas párharcban szerezte meg az aranyérmet, ráadásul úgy, hogy sikerült a pályahátrányát is ledolgoznia – kétszer is nyert a komáromi csarnokban. Ám még így sem könnyű megmondani, hogy végül mi döntött az Inter javára. Találgatni persze lehet, gyanítjuk azonban, hogy mindenki máshogy látja a történéseket. Komáromnak pedig marad az újabb egy évnyi várakozás. Egy év. Ismerjük a mondást, ennyi idő alatt sok minden lefolyik a Dunán…

MBK Rieker Komárom – BK Inter 80:82 (23:26, 19:27, 24:7, 14:22) – a bajnoki döntő végeredménye 3:4.
Legjobb dobók: Stevens 19, Lowe 15, Bílik 15/12, Thompson 10, Dubovský 9, illetve: M. Rančík 20, Tucker 19, Miloševič 11/9.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39618,39556,39502″}