Július harmadikán koraeste új kiállítás nyílt a komáromi Csemadok Galériában: Karaffa Attila dunaszerdahelyi műkedvelő fényképész felvételeinek tárlata.
A fotóst Stubendek László, a Csemadok komáromi városi szervezetének elnöke köszöntötte, aki elmondta, hogy a kiállítást a városi szervezet a Magyar Közösség Pártja Keresztény Platformjával együtt hozta létre, s ez a tárlat mindössze a második Karaffa Attila életében – az elsőt szülővárosában, Dunaszerdahelyen rendezték, ám rövidesen újabb helyszínen láthatják majd a harminchárom esztendős alkotó munkáit – Újpesten.
Karaffa Attila arról beszélt, hogy kedvtelésből fotózik, nem tartja magát művésznek, „csak kattint”, ha a szívének kedves pillanatot rögzíteni akarja. Témái a szó szoros értelmében sokszínűek – a DAC és a magyar válogatott szurkolójaként például gyakran ott van a meccseken, -de megörökítette, – és ez a fotója bravúrosra sikerült -, azt a csöpp lányt is, aki az Árpád sávos lobogó selymébe bugyolálja arcát.
Emlékezetes felvétele – fekete-fehérben – a behavazott Jézus-szobor is – szülővárosában. Az alkotó elmondta, hogy tárlatát 32 fénykép és ő, a fotós alkotja, ezért kapta a mustra a lehető legtömörebb megnevezést – 33! A kiállítás megtekintése a nyár egyik üdítő eseménye lehet: a komáromi Csemadok Galéria szeretettel várja a látogatókat.
PL, Felvidék. Ma
13
Előző cikk