41976

A „Fiatalok a régióért” projekt zárókonferenciájára a somorjai Fórum Intézet konferenciatermében került sor 2013. október 4-én a Lead partner Fórum Régiófejlesztési Központ szervezésében.
A projekt a Magyarország – Szlovákia Határmenti Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósult meg EU-s és magyar állami források segítségével.
A BCE Innovációs Központ Nonprofit Kft. 2012 októberétől egy éven keresztül fiatal magyar és szlovák szakembereket tanított határmenti együttműködési projektek tervezésére.
A projektben részt vett a somorjai Fórum Régiófejlesztési Központ, az ipolysági Ipoly Unió, a gödöllői Szent István Egyetem és a budapesti Interrégió Fórum Egyesület.
A projektek sokféle együttműködési témakört érintettek: urbanisztikai együttműködést, hagyományőrzést, vidékfejlesztést, valamint módszerek kidolgozását szenvedélybetegek részére.
A képzésen résztvevő fiatalok a határmenti együttműködés iránt érdeklődő helyi szervezetekkel vették fel a kapcsolatot és az általuk kijelölt témában tapasztalt mentorok segítségével együttműködési projektvázlatot, majd pedig egy komplex pályázatot dolgoztak ki.
A zárókonferencia során a projektpartnerek – Fórum Régiófejlesztési Központ, BCE Innovációs Központ Kft., Ipoly Unió és a gödöllői Szent István Egyetem – bemutatták a projekt során elkészült határmenti együttműködési pályázatokat.
A bemutatók után a legjobb pályázatokat a pályázatírók, a fiatal szakemberek mutatták be.
A következő szervezetek kapcsolódtak be a fiatal szakemberek felkészítésébe: Magyar Urbanisztikai Társaság, Regionálna Rozvojová Agentúra Južny región, Palantír Film Vizuális Antropológia Alapítvány, Občianske združenie Formica, Kolozsnéma és Vének község, valamint a Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért – Nádej – Reménység n. o.

„Fiatalok a régióért” projekt eredményei
A projekt folyamán a projektpartnerek (Fórum Régiófejlesztési Központ, az ipolysági Ipoly Unió, a BCE Innovációs Központ Kft., a gödöllői Szent István Egyetem és a budapesti Interrégió Fórum Egyesület) képzési anyagokat dolgoztak ki két témakörben: Projekirányítás és Határmenti együttműködési projektek. A képzések anyagai – az előadások és a metodika megtalálható a www.frdc.sk honlapon.
A képzések után határmenti együttműködési projektek készültek.
A BCE Innovációs Központ Nonprofit Kft 4 pályázat elkészültében vett részt a következő partnerekkel és címmel:
Magyar Urbanisztikai Társaság – Regionálna Rozvojová Agentúra Južny región: Határon átnyúló városfejlesztési tapasztalatcsere
Palantír Film Vizuális Antropológia Alapítvány -, Občianske združenie Formica: Tradinboard Kolozsnéma és Vének község: Közös életünk a Duna
Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért – Nádej – Reménység n. o.: Közös erővel a szenvedélybetegekért.

A „Fiatalok a régióért” projekt folyamán elkészült 16 határmenti pályázatból készült poszterkiállítás október 14-ig tekinthető meg a somorjai Fórum Intézet épületében.

www.husk-cbc.eu
Jelen cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

41976 1

Felvidék.ma