41850

A november 9-i megyei választásokra október elsejéig kellett leadni a megyei elnökjelöltek, illetve képviselőjelöltek listáját. A következőkben ismertetjük a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd – egyelőre nem hivatalos – listáit.

Ami a megyeelnök-jelölteket illeti, mindkét párt egy kerületben, Nagyszombat megyében állított saját jelöltet: az MKP Berényi Józsefet, a Most-Híd pedig Nagy Józsefet. Az önkormányzati képviselőjelölteket tekintve a következő a helyzet:

MAGYAR KÖZÖSSÉG PÁRTJA

Nagyszombat megye

Galántai járás

  • Berényi József,Alsószeli, 46 éves, az MKP elnöke
  • Biró László, Galánta, 44 éves, pedagógus
  • Forró Krisztián, Nagymácséd, 37 éves, ügyvezető
  • Pék László, Taksony, 62 éves, tanár
  • Horváth Miklós
  • Agócs Gergely

Dunaszerdahelyi járás

  • Bacsó László, Nyárasd, 39 éves, politológus, polgármester
  • Bárdos Gábor, Somorja,59 éves, tanár, polgármester
  • Fenes Iván, Bős, 46 éves, polgármester
  • Hájos Zoltán, Dunaszerdahely, 45 éves, jogász, polgármester
  • Kvarda József, Csenke, 64 éves, kulturológus, megyei alelnök
  • Menyhárt József, Nyékvárkony, 37 éves, egyetemi tanár, alpolgármester
  • Miklós László,Keszölcés, 64 éves, egyetemi tanár
  • Polák László, Ekecs, 43 éves,mérnök, polgármester

Pozsony megye

  • Németh Gabriella, Szenc, 56 éves, szociális tanácsadó, megyei alelnök
  • Pomichal István, Fél, 48 éves, agrármérnök, vállalkozó
  • Schwartz Zsuzsanna, Pozsony, 46 éves, mérnök, menedzser

Nyitra megye

Komáromi járás

  • Becse Norbert, Naszvad, 41 éves, tanár, iskolaigazgató
  • Földes Csaba, Csicsó, 53 éves, közgazdász mérnök, polgármester
  • Gyarmati Tihamér, Szentpéter, 48 éves, mérnök, cégvezeztő
  • Horváth Árpád, Gúta, 50 éves, építésztechnikus, polgármester
  • Petheő Attila, Komárom-Őrsújfalu, 36 éves, töténelemtanár
  • Stubendek László, Komárom, 60 éves, villamosmérnök
  • Szabó Olga, Pat, 55 éves, ügyvéd, polgármester
  • Szalay Rozália, Kolozsnéma, 54 éves, építőmérnök, polgármesrter

Érsekújvári járás

  • Bób János, Szímő, 56 éves, mérnök, polgármester
  • Dobai Tibor, Kamocsa, 34 éves, közgazdász mérnök
  • Nagy Péter, Érsekújvár, 35 éves, közgazdász mérnök, alpolgármester
  • Nagy Tibor, Udvard, 52 éves, ügyvéd

A Párkányi körzetben:

  • Farkas Iván, Muzsla, 47 éves, közgazdász mérnök
  • Hugyivár Imre, Köbölkút, 57 éves, orvos
  • Szigeti László, Párkány, 55 éves, tanár

Vágsellyei járás

  • Baranyay Zsolt, Zsigárd,35 éves, vállalati jogász
  • Borsányi Gyula, Pered, 62 éves, közgazdász polgármester
  • Botka Ferenc, Vágsellye, 56 éves, gépészmérnök, vállalkozó
  • Jancsó István, Negyed, 51 éves, építészmérnök, polgármester

Nyitrai járás

  • Balkó Róbert, Kolon, 42 éves, mérnök,polgármester
  • Somorčík Rozália, Nyitra, 57 éves, vállalkozó

Lévai járás

  • Kiss Beáta, Nyírágó, 43 éves, tanár
  • Köpöncei Péter, Palást, 34 éves, mérnök, adóellenőr
  • Lőrincz Tamás, Léva,35 éves, közgazdász, mérnök
  • Pálffy Dezső, Ipolyság,41 éves, nős, iskolaigazgató

Besztercebánya megye

Nagyrőcei járás

  • Szögedi Anna, Tornalja, 63 éves, tanár, polgármester

 Nagykürtösi járás

  • Jámbor László, Apátújfalu, 61 éves, pedagógus

Losonci járás

  • Csúsz Péter, Losonc, 47 éves, tanár
  • György Péter, Ragyolc, 51 éves, mérnök, polgármester
  • Szvorák Zsuzsanna, Fülek, 50 éves, gimnáziumi tanár

Rimaszombati járás

  • Auxt Ferenc, Rimaszombat, 61 éves, tanár, vállalkozó
  • Bán Zoltán, Rimaszombat, 60 éves, villamosmérnök
  • Juhász Péter, Rimaszombat, 41 éves, sebész főorvos
  • Rigó László, Rimaszombat, 56 éves, mérnök, alpolgármester

Kassa megye

Kassai járás

  • Filipko József, 47 éves, gépészmérnök,önk. főellenőr
  • Kolár Péter, 66 éves, mérnök,
  • Kozel József, 62 éves, sofőr
  • Múdra Rozália, 67 éves, közgazdász
  • Raček Enikő, 52 éves, neurobiológus

Kassa környéki járás

  • Holečko József, Péder, 50 éves, polgármester
  • Iván  László, Szepsi, 60 éves, gépészmérnök, alpolgármester
  • Király Anton, Szepsi, 51 éves, mérnök, pedagógus
  • Köteles László, Szepsi, 56 éves, mérnök, a Csemadok országos alelnöke
  • Zachariaš  István, Szepsi, 60 éves, villamosmérnök, polgármester

Rozsnyói járás

  • Beke Beáta, Lekenye, 32 éves,irodavezető
  • Szöllös János, Rozsnyó, 58 éves, mérnök, megyei alelnök
  • Porubán Ferenc, Tornagörgő,46 éves, épitészmérnök

Nagymihályi járás

  • Barkó Attila, Nagykapos, 51 éves, mérnök
  • Mihók Gábor, Nagykapos, tanár, 37 éves, közgazdász
  • Varga Tibor, Kaposkelecsény, 26 éves, járási titkár, újságíró

Tőketerebesi járás

  • Farkas László, Lelesz, 59 éves, mérnök, gazdaságvezető
  • Furik Csaba, Kisgéres, 43 éves, pedagógus, polgármester
  • Illés László, Boly, 50 éves, villamosmérnök, polgármester
  • Kopasz József, Nagytárkány, 56 éves, pedagógus, polgármester
  • Laczkó Lajos, Borsi, 61 éves, bánya-üzemvezető
  • Szuperák Mária, Királyhelmec, 49 éves, tanár

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

MOST-HÍD

Pozsony megye

  • Horváth Attila, Mgr.
  • Ožvald Erzsébet, PhDr.    
  • Virág Ildikó, mérnök   
  • Bačiak Masaryková Zuzana, PhDr.    
  • Kadnár Juraj, Mgr., DiS.    
  • Šebej František, PhDr., CSc.    
  • Ferenčáková Gabriela        
  • Gujber László, mérnök

Nagyszombat megye
              
Dunaszerdahelyi járás           

  • Nagy József, mérnök     
  • Csicsai Gábor, MVDr.    
  • Érsek Árpád, PaedDr    
  • Berner Lajos        
  • Gašpar Miroslav, orvos    
  • Vangel Ferenc        
  • Fekete Tímea, mérnök    
  • Lapos Ildikó, Mgr.     

Galántai járás

  • Brunner Boris, mérnök    
  • Csady Zsuzsa, Mgr.    
  • Gál Gábor, Mgr.    
  • Chomča Ervin, orvos    
  • Forró Zoltán, mérnök   
  • Juhos Ferenc, JUDr.     
  • Oros Zsolt         

További jelöltek nem magyar járásokban:  Bojničan Erik (HC), Fábik Jozef (SE), Kalný Radoslav (SI)

Nyitra megye
                
Komáromi járás           

  • Csóka Lajos, mérnök     
  • Hortai Éva, JUDr.    
  • Jobbágy József, mérnök   
  • Kucsera István, mérnök   
  • Sebő Zsolt, orvos    
  • Szalay Gábor        
  • Varga Tamás    JUDr.    

Lévai járás

  • Gyurkovics József         
  • Csudai Róbert        
  • Helység Anikó, mérnök   
  • Kluchová Lenka, Paed.Dr    

Nyitrai járás

  • Jaleczová Mária        
  • Valašek Štefan, mérnök 

Érsekújvári járás           

  • Bóna Bertalan, mérnök
  • Polerecká Eva, Mgr.    
  • Tóth Marián, mérnök
  • Tóth István

Párkányi körzet

  • Čákvári Éva, Bc.    
  • Hubač Sándor, mérnök
  • Vitkó Andrea, JUDr.,PhD.   

Vágsellyei járás

  • Ondrušek Ferenc        
  • Bergendi Ferenc, RNDr.    
  • Gáll Ladislav, mérnök

Besztercebánya megye

Losonci járás           

  • Eibner    Róbert        
  • Kertész    István, mérnök   
  • Konečný    Radovan    JUDr.    

Nagyrőcei járás           

  • Nagy László        

Rimaszombati járás           

  • Agócs Tamás        
  • Varga Szilvia, orvos   
  • Lang László, MVDr.    

Nagykürtösi járás           

  • Baki Attila

További jelöltek nem magyar járásokban: Kolkus Ján (Zólyom), Porhajaš Roman (Breznó), Baranová Daniela (Besztercebánya)

Kassa megye

Kassa

  • Vágási Vladimír
  • Macej Marián, orvos   
  • Turák Peter, mérnök   
  • Bojčík Jozef, PaeDr.
  • Demský Ľubomír, orvos    

Kassa-vidék

  • Pástor Jaroslav, Mgr.    
  • Sasák Viktor, mérnök   
  • Krušinský Norbert        
  • Fialková Elena, Mgr.    

Nagymihályi járás

  • Csuri Árpád        
  • Varga Mária, MUDr.    

Rozsnyói járás

  • Burdiga Pál        
  • Lach Ján, mérnök   
  • Bollo Péter        

Tőketerebesi járás           

  • Pataky Károly, mérnök
  • Sačko Géza        
  • Szunyogh László, mérnök
  • Hornyák János, mérnök
  • Zurbola Mihály

További jelölt nem magyar járásokban: Vospálek Stanislav (SNV)
A Most-Híd további jelöltjei a magyarok által nem lakott megyékben:
  Zsolna megye: Šuch Slavomír (MT), Holenka Ladislav (TR)
  Eperjes megye: Spišáková Mária (BJ), Gregorovič Rudolf (HE), Krajňák Peter (PO)
  Trencsén megye: Bielik Ján (NM), Tomáš Jozef (PE), Hekl Róbert (PD), Vaňo Ivan (PD), Žák Patrik (TN)

Megyei elnökjelöltek (klikkeléssel nagyítható):
                

41850a

Felvidék.ma