42761

Újra Kassára, a Thália Színházba látogatott a budapesti Apró Színház november 20-án.
Tavaly ősszel egy lapföldi mesét láthattunk tőlük, most pedig a forró Nyugat-afrikai Száhel övezet mondavilágával ismerkedhettünk meg.

A főszereplő Bumba, egy afrikai kisfiú, aki már azzal is különlegessé vált, hogy esőben született. Akár egy magyar láncmesében, úgy indul a bonyodalom. Bumba elszakadt pólója összevarrásakor eltörött a tű. Az anyja elküldte szomszédasszonyhoz tűért, aki a pásztorhoz menesztette a berber nyakláncért. A nyakláncért cserébe kést kért a törzsfőnöktől, aki ezért elalvás elleni varázsitalt szeretett volna a varázslótól. A varázslónak az elixír elkészítéséhez vízre volt szüksége. Elküldte hát Bumbát vízért. Nagy tragédia történt azonban – elszökött a víz. A kisfiú feladata volt, hogy az éltető vizet visszaszerezze.42761 1
Bumba vándorlása során rengeteg viszontagságon megy keresztül. Meg kell küzdenie a sivatag kegyetlen éghajlatával, sőt még a gonosz kulementikkel is a szellemek országában. A megpróbáltatások közepette találkozik Bilalival, a kiskutyával, akivel barátok lesznek, és közös erővel visszahozzák Bumba falujába a vizet.
Az Apró Színház tolmácsolásában ismét közelebb kerülhettünk egy különleges kultúrához.
Megismerkedhettünk az afrikai nép temperamentumával, táncaival és zenéjével. Hőseinkkel, akik egyébként bábuként vannak megjelenítve- szinte eggyé váltunk. Velük érzékeltük a feszültséget, a rekkenő hőséget, szinte mi is hullámoztunk a ritmussal, az állandó lüktetéssel.
Az előadás után megcsodáltuk a különleges hangszereket- a djembét, az udut, a kalabast, a kalimbát, a szöghegedüt.
Remek, élvezetes előadást láttunk. A Márai Sándor Alapiskola diákjai ismét nem mindennapi élményben részesülhettek.
Tóth Mónika, Felvidék.ma