42693

Nyáron nem kis botrányt okozott, hogy Csatáry Lászlóra emlékező feliratot feszítettek ki egy futballmeccsen a fradisták. Itt a folytatás, de most Békéscsaba és kézilabda.
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) azonnali hatállyal vizsgálatot indít a szombaton rendezett Békéscsaba-Debrecen női NB I-es mérkőzésen történtek miatt. A meccsen a hazai szurkolók egy része Csatáry Lászlóra utalva “Veled vagyunk, Csatáry Laci!”-szövegű molinót feszített ki, mire a vendég drukkerek egy része sajtóértesülések szerint félreérthetetlen náci karlendítéssel és hangos “Sieg heil!” kiáltással válaszolt. A hazai szimpatizánsok szerint az a Csatáry László, akire ők utaltak, nem a háborús bűntettekkel vádolt személy, hanem egyik, alkoholelvonóra készülő társuk.
    A szövetség hétfői közleményében jelzi: az MKSZ – csakúgy mint minden jóérzésű ember – szégyenkezve és döbbenten áll a történtek előtt, és a leghatározottabban elutasít minden rasszista, kirekesztő magatartást, amelynek nincs helye a civilizált világban.
    “Kézilabda-mérkőzéseken eddig sem volt szokás semmiféle gyalázatos viselkedés, és ígérhetem, hogy ezután sem lesz!” – kommentálta a történteket Vetési Iván, a szövetség elnöke, aki egyúttal hangsúlyozta: “Már utasítottam az illetékes bizottságok vezetőit, hogy alaposan, ugyanakkor a lehető legrövidebb időn belül vizsgálják ki, mi is történt pontosan Békéscsabán, és kik a felelősök. A vizsgálat eredményét természetesen azonnal nyilvánosságra hozzuk.”
    Fülöp Csaba, a békéscsabai klub gazdasági vezetője a beol.hu oldalnak elmondta: a szurkolók még a találkozó előtt jelezték, hogy molinókat helyeznek ki.
    “A második félidő közepén én láttam, hogy megjelent az említett molinó a nézőtéren, és azonnal hívtam a biztonságiak vezetőjét, hogy intézkedjenek a levételéről, akik azonnal léptek, és elvették a molinót a drukkerektől” – tette hozzá.
    Az internetes lapnak a szurkolók elmondták: ők a békéscsabai Előre régi szurkolójának, Csatáry Lászlónak, becenevén Csutaknak üzentek, aki jelenleg hajléktalan, így nem tud kijárni a meccsekre, de mindig szorít a lila-fehéreknek. Csutak most alkoholelvonóra készül, és azért üzentek neki a szurkolók a felirattal, hogy ebben az elhatározásában morálisan segítsék, támogassák. Hozzátették: a békéscsabai szurkolók és a klub is elhatárolódik a háborús bűnös Csatáry Lászlótól.
A Fradit nyáron az MLSZ 800 ezer forintra büntette meg…
    A Magyarországon és Szlovákiában is háborús bűntettekkel vádolt Csatáry László életének 99. évében, augusztus 10-én hunyt el, még a bírósági ítélet előtt.

mti, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”41347,41128″}