42853

Szepsi. A fiatalokról, a nevelésről és az internet veszélyeiről is beszélgettek a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség hagyományos őszi Cserkészvezető Konferenciáján
A rendezvényt november 23-24. között szervezték meg Szepsiben, idén több mint 50 cserkészvezető vett részt rajta.
Tekintettel arra, hogy szombaton tartották a megyei választások második fordulóját, a konferencia délután fél 3-kor kezdődött, így reggel még minden cserkész leadhatta szavazatát lakhelyén. Az Inkubátorházban összegyűlt cserkészvezetőket Zachariaš István, Szepsi polgármestere köszöntötte, majd Kocur László, a Szövetségi Cserkésztanács elnöke megnyitotta a konferenciát. Elsőként a közép-európai Mária Út zarándokútvonal kiépítésének folyamatáról számolt be Török András, majd Zajíček Tamás bemutatta a cserkészek által bejárt útvonalakat, és buzdította a résztvevőket, kapcsolódjanak be minél többen a munkába. Ezután következett a konferencia egyik húzótémája: Lengyel Judit és Szekeres Veronika pszichológusok a Z generációról, azaz, a mai kamaszokról tartott előadást. Rámutattak a generációk közti különbségekre, az ebből fakadó nézeteltérésekre, problémákra. „A Z generáció tagjai már digitális bennszülöttek, a technika és az online világ nélkül nem tudják elképzelni az életet” – hangzott el Szekeres Veronikától. Az előadást műhelymunka követte: a cserkészek két csoportban dolgoztak, és arra keresték a helyes megoldást, mit kellene tenni, ha a Facebook közösségi portálon egy öngyilkosságra utaló kiírással találkozunk, vagy ha csapatunk tagja egy szexi ruhás képet posztol. Ezt követően Karaffa Adriána beszámolt a IUVENTA által finanszírozott Komprax programról, majd Zachar Pál az alapszervezetek származtatott jogi személyiségének lépéseivel ismertette meg a résztvevőket. Este a szepsi 12. számú Bercsényi Miklós cserkészcsapat jóvoltából bormúzeum-látogatással egybekötött rendhagyó városi túrán kapcsolódtak ki a cserkészek.
Vasárnap délelőtt Csémi Szilárd ügyvezető elnök és Kocur László beszámolójával kezdődött a program: a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség célkitűzéseit, valamint az eddig elért céljait mutatták be a közönségnek. Viselünk-e cserkésznyakkendőt az online térben? téma kapcsán Kocur László és Zachar Pál példákkal szemléltetve hívta fel a figyelmet a virtuális világ veszélyeire, majd Szabó Csilla a médianevelésről tartott előadást. „A gyerekek, fiatalok nem gondolnak bele, milyen következményei lehetnek, ha képet osztanak meg magukról a világhálón, nem tudatosítják, milyen veszélyek leshetnek rájuk. Ezért is fontos, hogy mi, cserkészek, beépítsük munkánkba a médianevelést, és megtanítsuk a fiatalokat a kritikus gondolkodásra” – mondta Szabó Csilla, és biztatta a résztvevőket, figyeljenek oda csapattagjaikra az interneten is, észleljék a problémákat, és próbálják őket játékosan, cserkészmódszer a médianeveléssel ötvözve a helyes útra terelni. A délelőtt másik felében Fencik Veronika a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség új nevelési koncepcióját, valamint a tesztelési folyamat eddigi eredményeit prezentálta, zárszóként pedig Esse Bálint ismertette a 2014/2015-re tervezett országos cserkészrendezvényeket.
A felvidéki magyar cserkészet 100 éves évfordulója kapcsán a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség a konferencián díszoklevelet nyújtott át több cserkészvezetőnek, cserkészbarátnak, háttértámogatónak, kifejezve ezzel köszönetét a cserkészetért tett áldozatos munkájukért.

szmcs-p, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42177,41421″}
42853 142853 242853 3