42710

A tízévenként odaítélt Pro Minoritate díjat 2013-ban Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárnak, Kántor Zoltán politológusnak és dr. Halzl Józsefnek, a Rákóczi Szövetség elnökének ítélte oda az Temesvári Szórvány Alapítvány kuratóriuma.

A Temesvári Szórvány Alapítvány november 15-én és 16-án a Nyugati Egyetem Központi Könyvtárának konferenciatermében megtartott kétnapos rendezvénysorozat keretében ünnepelte létrehozásának 20. évfordulóját.
Az ünnepi eseményen részt vett dr. Bodó Barna egyetemi tanár, a Szórvány Alapítvány elnöke és a „szórványcsapat” jelenlegi tagjai, az alapító tagok közül dr. Albert Ferenc professzor, Toró Tibor EMNP-elnök és sokan mások. A jubileumi rendezvény vendége és kitüntetettje volt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, valamint Szili Katalin, Csóti György és Kalmár Ferenc, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjai, a Szórvány Alapítvánnyal együttműködő erdélyi, anyaországi és délvidéki civilszervezetek képviselői, az Alapítvány barátai. A rendezvény első napja az ünneplésről, a második a civilszervezetek társadalmi szerepvállalását, civil stratégiákat, a határon átnyúló partnerségeket és a támogatáspolitikákat kielemző műhelymunkáról szólt.
A Szórvány Alapítvány fennállásának 10. évfordulóján, 2003-ban létrehozta a Pro Minoritate díjat, amelyet olyan közéleti személyiségeknek ítélnek oda, akik a többség–kisebbség viszony alakításában, illetve a kisebbségi jogok érvényesítésében kiemelkedő szerepet vállaltak. A díjat 2003-ban Gabriel Andreescu, Kovács Péter és Tytti Asunmaa (Finnország) vehették át.
„2013-ban a Szórvány Alapítvány kuratóriuma a díjat egy nemzetpolitikáért felelős politikusnak, egy, a kisebbségi kérdést kutató politológusnak és egy kisebbségek számára kidolgozott programokat támogató civilszervezet vezetőjének ítéli oda”– jelentette be dr. Bodó Barna elnök. A tízévenként odaítélt Pro Minoritate díjat 2013-ban Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárnak, Kántor Zoltán politológusnak és dr. Halzl Józsefnek, a Rákóczi Szövetség elnökének ítélte oda az Alapítvány kuratóriuma.

Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár a november 15-i,  pénteki ünnepi rendezvény keretében vehette át a megtisztelő díjat. A laudáció során Toró Tibor hangsúlyozta: a díj elsősorban nem Répás Zsuzsanna jelenlegi tisztségének, hanem az anyaország határain kívül élő magyar közösségek érdekében kifejtett egész tevékenységének szól. „Az ember szívét megérinti, amikor egy ilyen ünnepi alkalmon vehet részt és amikor egy ilyen elismerést kap – nyilatkozta a díj átvétele alkalmából Répás Zsuzsanna. – Sokat járom a Kárpát-medencét, szeretek sok helyre elmenni, mert ilyenkor látja az ember a munkájának a gyümölcsét. Ahogy egyes régiókban fogadnak, ahogy reagálnak rá, hogy milyen programokat indítunk el Budapesten, látjuk, hogy jó-e az irány, amerre megyünk, szüksége van-e arra, amit kitaláltunk. Ezek a visszajelzések nagyon fontosak a számunkra. A szórványban élők vannak a legnehezebb helyzetben a magyar nemzetközösségen belül, ők jelentik a végvárait a magyar nemzetnek. Ezek a közösségek védik a nemzet határait, nekik van leginkább szükségük a segítségre és a támogatásra. Ezért nagyon sokra értékelem és köszönöm azt a munkát, amit a Szórvány Alapítvány végez. Ezért különösen jólesett, hogy elismerték az én munkámat, de ez nem csak az én munkám, itt mindig egy csapatról van szó, a Nemzetpolitikai Államtitkárság csapatáról, akikkel mi próbálunk segíteni a szórványban élő közösségeknek is.”

A civil vezetőnek járó Pro Minoritate díjat a rendezvény második napján, november 16-án adták át dr. Halzl Józsefnek, a Rákóczi Szövetség elnökének. Laudációja során Erdei Ildikó, az Alapítvány projektmenedzsere elmondta: dr. Halzl József életútja láthatóvá, érezhetővé és hitelessé teszi Szabó Dezső mondását, miszerint „minden magyar felelős minden magyarért”. Dr. Halzl József neve összefonódik a Rákóczi Szövetséggel, amelynek 1989 óta tagja és1990 májusa óta az elnöke, a civilszervezet általa vált az érdekképviseleti tevékenység és identitástudat megőrzésének egyik bástyájává az egész Kárpát-medencében. Dr. Halzl Józsefnek a kisebbségek és szórványkérdés iránti elkötelezettsége nagyon régen ismert. A megtisztelő Pro Minoritate díjat megköszönve, dr. Halzl József kiemelte a Rákóczi Szövetségben tevékenykedő fiatal csapat áldozatos munkáját, tagjai megérdemlik az elismerést és a biztatást. „A hangsúly az ifjúságon, az oktatásügyi programokon, a különböző országokban élő magyar fiatalok közötti kapcsolatépítésen van – mondta dr. Halzl József. – Örvendek, hogy oktatásügyi programjainkat ki tudtuk terjeszteni Erdély és a Délvidék szórványvidékeire. A céljaink között szerepel a szervezetépítés, több mint 300 szervezetet hoztunk létre, amelyeknek több mint a fele ifjúsági szervezet.”

Nyugati jelen, Erdély.ma nyomán Felvidék.ma