42637

Zsúfolásig megtelt a komáromi „Matica-székház” a 25 évvel ezelőtt Kecskeméten alakult, idén Kossuth-díjban részesített Csík Zenekar november 14-i koncertjén.

A sors fintora, hogy az anyaországban és a határokon túl is a magyar népzenét népszerűsítő „hetesfogat” éppen a „szlovák anyácska” aránylag jó áron kibérelhető kulturális központjában lépett fel. Mint azt a másfél órás koncert során szüntelenül zúgó vastaps is bizonyította: ez csöppet sem vont le a nívójából és az értékéből.
Az 1988 novemberében alakult együttes nevét Csík Jánosról (hegedű), egyik alapító tagjáról kapta, aki a formáció vezetője. Bár a banda összetétele az idők folyamán sokszor változott, többen már a kezdeti években is annak a tagjai, vagy előadásai, hanghordozói állandó közreműködői voltak. Közéjük tartozik Majorosi Marianna, aki a Magyar Állami Népi Együttes egyik vezető táncosaként kezdte sikeres pályáját, ám napjainkban az ország egyik legjobb népdalénekeseként ismert, s önálló lemeze is megjelent. A kontrás Kunos Tamás is – néhány év kihagyással – szinte végig a csapat tagja volt. Szabó Attila, a másik prímás 1995 óta játszik az együttesben, amely további tagjai: Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika), Bartók József (nagybőgő) és Makó Péter (fúvós).
A Csík Zenekar jelenlegi összeállításában jutott el pályája csúcsára, s vált Magyarország egyik legnépszerűbb népzenei együttesévé. Miközben hű maradt az autentikus magyar népzenéhez, minden irányba sikeresen feszegeti annak határait, és a világzene hullámait is jó ízléssel lovagolja meg. Ezáltal bel- és külföldön (pl.: a 2002-es amerikai koncert-körútja során) könnyebben „emészthetővé” és eladhatóbbá teszi a magyar népzenét. Néhány nem népzenei együttes illetve dalszerző (Kispál és a Borz, Földes Hobo László, Presser Gábor) számait is népzenei hangszerekkel és dallamokkal dolgozta át.
A zenekartagok számára nagy elismerést jelentett: a 2000-ben megrendezett olimpiai játékok kísérő kulturális programjához őket választották ki, hogy hazájuk népi kultúráját az ausztráliai Sydneyben képviseljék. Addig ugyanis már több lemezükkel fergeteges sikert arattak, és táncházaik, koncertjeik nagy népszerűségnek örvendtek. A héttagú formációt már számos rangos díjjal jutalmazták, a többi között 2010-ben kiérdemelten vehette át a Prima Primissima Díjat, 2012-ben a Budapestért-díjat, idén pedig a Kossuth-díjat.
A csütörtöki komáromi koncert műsorában egyaránt helyet kapott a táncházakban is régóta nagy sikerrel játszott széki, mezőségi, mátyusföldi… népzene, továbbá a Földes László sajátos költészetét a népzenével érdekesen vegyítő „A széki hobo”, valamint a „Te majd kézenfogsz és hazavezetsz” című Presser-szerzemény átdolgozása meg némi „kispálos” muzsika. A tenyerét vörösre tapsoló közönség végül a „jubileumi tortán habként” kapta meg a szívszaggatóan gyönyörű „Most múlik pontosan-t”.
A hallgatóság nem is maradt hálátlan: perceken át állva tapsolt a jubilánsoknak, akik arra is elég időt hagytak, hogy a koncert után rajongóiknak dedikálják az eddig megjelent kilenc lemezüket, fényképeiket, és kérésre lefotózkodjanak velük.
Idén szeptemberben került a boltokba a Quimby „Most múlik pontosan” című dalának „népzenésített” változatával hatalmas sikert arató banda eddigi 25 évét bemutató könyv, amely ez alkalommal is kapósnak bizonyult. A Süveges Gergő által írt, CD-melléklettel ellátott, sok fotót tartalmazó kötet Csíkékkal készített interjúkat, kronológiai adatokat és érdekes történeteket is tartalmaz.
A Csík Zenekarnak évek óta egyik legizgalmasabb és legfrenetikusabb koncertje a hagyományos Óévbúcsúztató Nagykoncert Budapesten, amelyre idén a jubileum miatt még ünnepélyesebb keretek között kerül sorra. A zenekarvezető olvasóinkat is meghívta a december 30-án (saját születésnapján) 20 órától a SYMA Csarnokban zajló Jubileumi Nagykoncertre, amelyen olyan zenészbarátaik közreműködnek, mint Presser Gábor, Ferenczy György szájharmonika-virtuóz, a jazz-zenész és szaxofonos Dresch Mihály, Berecz András, illetve az egykori Kispál és a Borz zenekar tagjai: Dióssy D. Ákos, Kispál András, Lovasi András és Mihalik Ábel. Nos, az élvezetes komáromi „előjáték” során bizonyára sokan kedvet kaptak ahhoz, hogy majd átruccanjanak a jeles eseményre!

Gyurcsovics Magda, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”42341″}

A zenekartagok hosszú ideig türelmesen dedikáltak és rajongóikkal fényképezkedtek. A színháztermet zsúfolásig megtöltő közönség állva tapsolt kedvenceinek. 
42637 242637 342637 1