42973

Felhívással fordult a Szövetség a Közös Célokért társulás (SZAKC) a  tagszervezeteihez, rajtuk keresztül a felvidéki magyar közösséghez, hogy járuljanak hozzá a december 4-ére meghirdetett tüntetés sikeréhez, vegyenek részt minél nagyobb létszámban a pozsonyi megmozduláson az iskoláink védelmében.
Közbeszédünkben már hónapok óta téma a kisiskolákat fenyegető veszély, az oktatásügyi miniszter tervezete, melyet a pozsonyi parlament is napirendre tűzött. Ha elfogadják, több száz kisiskolát megszüntetnek.
Magyar kisiskolákat már zártak be az 1950-es évek végétől, amit akkor iskola-összevonásnak neveztek. Tíz év leforgása alatt mintegy háromszáz magyar iskola szűnt meg és ekkor hozták létre az ún. „közös igazgatású” iskolákat. Akkor, a pártállam idején nem tettünk ez ellen semmit.
Az 1970-es és 80-as években (1978-1984 között) egy újabb „iskolareformot” készítettek elő, ami a Szovjetunió példájára több tantárgy szlovák nyelvű oktatásának a bevezetését tervezte a magyar iskolákban. Ennek a tervnek a meghiúsítására alakult meg a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága, és hétéves kemény küzdelemben megvédtük a magyar oktatásügyet.
Ha akkor ez nem sikerült volna, ma már nem lenne magyar iskola Szlovákiában.
Emlékezzünk az 1990-es évek közepére, amikor sok ezren tüntettünk, vonultunk ki az utcára iskoláink védelmében, az ún. alternatív oktatás bevezetése ellen – sikerrel.
Úgy látszik, tizenöt-húsz éves időközökben jön rá a szlovák tanügyi irányításra az iskolák átalakításának a rohama.
Most fondorlatosabb a tanügyi miniszter elképzelése. Nem azt mondja, hogy a magyar kisiskolákat kell összevonni, központosítani. Hanem meghatározza azt a tanulószámot, ami alatt nem lehet iskolát működtetni. Tehát nem egy létező gond megoldására keresi az eszközt, hanem a közösségi létet hátrányosan érintő parancsot fogalmaz meg.
Az eddigi tapasztalatunk szerint minden intézkedés, amit ha nem is kimondottan a magyarok ellen hoztak ebben az államban, a magyar közösséget nagyobb mértékben sújtotta, és nem tudott belőle felépülni. Most hozzávetőlegesen száz magyar iskola kapujának a bezárásával fenyeget a tervezet, ha a parlament elfogadja.
Ez ellen kell tüntetnünk 2013. december 4-én 15 órától Pozsonyban.
Kérünk Benneteket, hogy jöjjetek, minél nagyobb számban vonuljunk a szlovák törvényhozás épülete elé –  írta levelében Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”42891″}