duray-miklos03

Duray Miklós az államfőválasztás kapcsán úgy véli, az MKP 1998 óta csak most vált felnőtt párttá azáltal, hogy saját köztársaságielnök-jelöltet állított. De kit támogat?

Mint ismert, Ján Čarnogurský jövőre megpályázza a köztársaságielnök-jelöltséget. Az ehhez szükséges 15 ezer támogató aláírás mihamarabbi összegyűjtése érdekében internetes honlapot is indított még májusban. Akkor tette közzé Duray Miklós támogatói levelét, melyet ITT>>> is közöltünk.
Azóta a Magyar Közösség Pártja is bejelentette és jóváhagyta, hogy köztársaságielnök-jelöltet állít Bárdos Gyula személyében. Az alábbi villáminterjúban Duray Miklós erre reagál, öninterjú formában.

Léteznek kérdések: okos, buta, körmönfont, alávaló, átverő, lélegzetelállító, alattomos kérdések. A címben feltett kérdés is csak okos lehet, vagy más. Nincs harmadik változat. Ha van, ízlés szerint kell besorolni.
Ez akár válasz is lehet az első, kimondatlan kérdésre?
Igen, de ez kibúvó lenne a kérdés alól.
Mi a válasz?
Mi volt előbb: a tojás vagy a tyúk?
Ez értelmezhetetlen ebben a vonatkozásban.
Egyáltalán nem. Mindennek van előzménye.
Ennek mi az előzménye?
Ha időrendben vesszük, Čarnogurský hamarább volt elnökjelölt, mint Bárdos Gyula.
Csupán ez az időszerűség dönti el, hogy Duray kit támogat?
Nem, de a kérdésfelvetés okán ez nem elhanyagolható. Az MKP 1998 óta csak most vált felnőtt párttá azáltal, hogy saját köztársaságielnök-jelöltet állított. Amikor Čarnogurský eldöntötte, hogy vállalja a jelöltséget, ő is öt év késedelmet szenvedett. Ha szlovák lennék, rá szavaznék.
Ön szlovák?
Nem. Ezért támogatom Bárdos Gyula jelöltségét.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”43188,42061,40409,39800,39303,33254,43213″}