szlovak-parlament03

Robert Fico kormánya csak a sikereseknek segít, akiknek nem megy jól, azoktól csak elvesz. Jelentette ki a jövedelemadóról szóló törvény parlamenti vitája során a Most-Híd képviselője, Ivan Švejna.
A módosító javaslat többek közt bevezeti a cégek adójának 23-ról 22 százalékra csökkentését vagy az ún. elvárt adót, azaz az adólicencet is.
Švejna érthetetlennek tartja a rendelkezést, mivel az ellenzék véleménye szerint a törvénymódosítás segít a nagy cégeknek, a kicsiknek azonban árt. Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint a konstruktív vitán kívül világosan érzékelhető: az ellenzé arra törekszik, hogy az egész módosító javaslatot rossznak minősítse. „Pedig vannak benne egyértelműen jó dolgok is” – vélekedik a miniszter.
Ladislav Kamenický (Smer) képviselő például azt kifogásolta, miért vállalkoznak olyan emberek, akiknek nincs pár száz eurójuk az adóra. A Szlovákiai Kisvállalatok Szövetségének elnöke, Vladimír Sirotka szerint azonban az, hogy egy cégnek nincs adókötelezettsége, még nem jelenti automatikusan, hogy rosszul megy neki, vagy esetleg csal. Mert például ha épületekbe, autókba vagy gépekbe fektet be, a következő években leírja azokat, így nem keletkezik adókötelezettsége.
A társasági adót érintő törvénymódosítás valószínűleg hamarosan Alkotmánybíróságra kerül. A módosítás ugyanis visszamenőleg is módosítja az adóveszteségek leírását. Az ún. retroaktivitás azonban ellenkezik az alkotmánnyal – állítja Daniel Lipšic, aki a törvénymódosítás Alkotmánybíróságra adásáról tárgyalásokat kezdeményez az ellenzéki pártokkal. Az SDKÚ-DS petícióval harcol az adólicenc bevezetése ellen. Nem érti ugyanis, miért akar a kormány az adócsalás ellen adóemeléssel küzdeni.
Az ellenzék arra is figyelmezteti Robert Fico kormányfőt, nemrégiben még azt ígérte, nem fogja az adókat emelni. Az új jogszabály-módosítás alapján azonban az állam több pénzt tervez beszedni a vállalkozóktól, az adólicenc bevezetésével ugyanis a kormány évi több tízmillió eurós többletadó beszedésével számol. Az új adó nagysága a cég árbevételétől és attól függ majd, hogy áfafizető-e, avagy sem. A minisztérium háromféle díjszabást vezet be az elvárt adóra, a legkisebb ezek közül 480 euró évente.
Elvárt adót először a 2015-ben a 2014-es adóbevallásukkor fizetnek majd a vállalkozók.

SITA nyomán dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42899,42896,42574″}