43716

A lakosság és a szakemberek is reményekkel telve tekintenek a gazdaságra az idei év elején .
Főként azért, mert tudják, komoly politikai változásokat hozhat a 2014-es három választás, amelyek a többség anyagi helyzetére is hatással lehetnek.

Rögtön az elején azt is meg kell állapítanunk, a 2013-as évhez hasonlóan az idei sem túl sok pozitívummal kecsegtet a gazdasági élet legkisebb szereplőinek. A második Fico-kormány működésének eleje óta olyan intézkedéseket foganatosított, melyekkel elsősorban az államháztartás bevételi oldalát szerette volna növelni, méghozzá olyan módon, hogy a vállalkozók terheit növelte. Egy évvel ezelőtt a Kerekasztal gazdasági bizottsága részéről arról írtunk, növekednek az egyéni vállalkozók terhei, de nem kellett sokat várni addig, amíg a kft-k is hasonló sorsra jutottak.
Példának okáért a hivatalos indoklás szerint a frissen bevezetett elvárt adó visszaszorítja majd az adókerülést, amely Szlovákiában különösen magas. Közben a társasági nyereségadó is csökkent, de azt is tudjuk, az adó fizetésének elkerülését ezzel a kormányzat még nem oldotta meg. Az intézkedések leginkább néhány kisebb vállalatnak okoznak többletkiadásokat, az ügyeskedés és az adókerülés viszont továbbra is folytatódik, csak éppen más szinten. Az egyes korlátolt felelősségű társaságok között megkezdődik a számlákkal való manipulálás, átláthatatlanabbá válik a rendszer, de részben a kormány álma is valóra válik, hiszen az adóbevételek is növekedni fognak. A növekmény mértéke ugyanakkor feltehetően nem fog olyan szintet megütni, hogy az a gazdaságunk fejlődésének egyik letéteményese legyen.
A vállalkozói környezetre viszont nem lesznek jó hatással a beharangozott változtatások. Szlovákiát ugyanis évek óta ugyanazok a problémák hátráltatják. Névleg a magas korrupció, a munkahelyteremtés és a jogorvoslat nehézségei, valamint a súlyos regionális eltérések.
A gazdaságunk ennek ellenére nemzetközi szinten szépen fejlődhet, az eurózóna egyik legnagyobb növekedésének lehetünk tanúi az idén belföldön. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy mint ahogy eddig is, a külföldi kereslet lesz a növekedés fő hajtóereje. Az elemzők szerint a fellendülés annak köszönhető, hogy Szlovákiában az autógyárak olyan modelleket állítanak elő, amelyek népszerűek az orosz vagy éppen a kínai piacon, így a gazdaság motorjának számító autóiparban a termelést is növelni lehet. Ennek természetesen örülhetünk, hiszen nem is szeretnénk belegondolni, mi várna az országra, ha még ezek az ipari vállalatok is leépülnének.
Azt viszont látni kell, hogy az életszínvonal emelkedése szempontjából mindezeknek az örvendetes fejleményeknek nincs nagy jelentősége, hiszen csupán egy-egy régiót érintenek, s ott is korlátozott mértékben tud csak előrelépést előidézni a termelés fellendülése. A nagyvállalatok problémáit sikerült úgy ahogy orvosolni, de az elmúlt években a kisvállalkozók lehetőségeinek javítása érdekében nem történtek értékelhető kormányzati intézkedések, ezért inkább csak a kényszervállalkozások növekedéséről beszélhetünk, miközben a munkanélküliség továbbra is súlyos problémaként mutatkozik. Ezt még az sem feledteti, hogy az infláció alacsony, s a jelzáloghitelek kamatlába is csökken (még így is magas az uniós átlaghoz képest), mert ugyan ezek hatással vannak a mindennapi kiadásokra, de a családi háztartások bevétele továbbra is nagyon alacsony, hiszen egyre több helyen csak egy állással rendelkező fizetéséből kell kijönni.
Arról is már sokszor ejtettünk szót, hogy a munkanélküliek számánál még nagyobb problémát jelent, hogy az érintettek kétharmada több mint egy éve keres állást. A statisztikákból pedig azt is tudjuk, hogy milyen kevés esélyük van ilyen körülmények közt munkát találni.
Sajnos a fentebb jelzettek azt is előrevetítik, idén sem fog megváltozni az álláskeresők helyzete és a munkanélküliségi ráta továbbra is a 13,5-14 százalék körüli érték körül mozoghat. A reálbérek úgyszintén csak minimálisan változnak, mindezek fényében pedig Dél-Szlovákia szintjén sem várhatóak kedvező elmozdulások.
A tavalyi évben ugyanakkor örömteli módon annak lehettünk tanúi, hogy a közösség egyre nagyobb része tudatosította, a déli, magyarok lakta régió fejlődése érdekében fontos az együttes fellépés. A térség előremozdítása érdekében tervek is készülnek/készültek, amelyek nyilvánvalóan valamilyen elképzelés mentén a kitörési lehetőségeket is bemutatják. Emellett viszont fontos hangsúlyoznunk: együttgondolkodást kell kezdeményezni a Dél-Szlovákiában élő szlovák nemzetiségű lakosokat képviselő szervezetek, intézmények és vállalatok vezetőivel is, mert a lehetőségek javulása közös érdekünk, a régió problémái egyaránt sújtanak mindenkit nemzetiségre, vallott ideológiára, pártállásra való tekintet nélkül.
Mivel a pártok számára is fontos választásokra kerül sor, így a nagyobb volumenű intézkedések idén biztosan elmaradhatnak, a kormányfő elnöki jelöltsége viszont gazdasági szempontból is érdekes lehet, mert amennyiben új miniszterelnöke lesz Szlovákiának, az akár a jelenlegi gazdaságpolitikai irányvonalt is befolyásolhatja.
Összességében tehát elmondhatjuk, makroszinten a szlovák gazdaságra az elmúlt időszak egyik legjobb éve várhat, de ennek eredményeit az egyszeri polgár nem fogja túlzottan megérezni. Arra viszont esélyünk van, hogy a kedvező fejleményeket a saját előnyünkre kovácsoljuk, s elinduljon egy olyan összefogás, amely a kormányzatot is arra kényszeríti, hogy foglalkozzon a déli régiók problémáival és nehézségeivel , mivel a térségben remény adódik a fejlődési potenciál kihasználására.

Rajkovics Péter, a Kerekasztal Gazdasági Bizottságának koordinátora
Felvidék.ma