43685

Szlovákia nem tudja ebben az évben 496 euróra növelni a minimálbért, ahogyan azt a szakszervezetek javasolják. Jelentette ki Ján Richter (Smer-SD) munkaügyi, szociális és családügyi miniszter a Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 című politikai vitaműsorában a Szakszervezetek Szövetségének szándékára reagálva. A Szakszervezetek Szövetsége ugyanis a héten ez évi legfőbb prioritásaként a minimálbér olyan mértékű növelését jelölte meg, hogy az elérje a nemzetgazdasági átlagfizetés 60 százalékát, azaz a 496 eurót.
„Szlovákia távolról sem képes arra, hogy ebben az évben megvalósítsa ezt a javaslatot. Tiszteletben tartom a szándékot, és nem is tartom megvalósíthatatlannak, de nem ennek az évnek a folyamán. Ez a feladat az elkövetkező évekre vár majd” – fogalmazott Richter. A miniszter elmondta, természetesen ebben az évben is emelkedik a minimálbér, de biztosan nem az említett mértékben.
A tárcavezető vitapartnere, Ľudovít Kaník (SDKÚ-DS) ellenzéki parlamenti képviselő szerint a minimálbér kérdése nagyon érzékeny téma. „A mi érdekünk, hogy az emberek többet keressenek, hogy Szlovákiában magasabbak legyenek a bérek. Ez azonban nem érhető el másképpen, csak gazdasági növekedéssel, a foglalkoztatottság feltételeinek és a vállalkozói környezet javításával, a termelékenység és a GDP növekedésével. És e téren az Önök kormánya, sajnos, sántít” – mondta Kaník.
„Az Önök kormánypolitikája odavezet, hogy a tavalyi év gazdasági növekedése minimális, csökken a foglalkoztatottság, ami gondot jelent. A minimálbérrel ezt nem lehet helyrehozni. Arra kellene fókuszálnunk, hogy növekedjen az általános bérszint, és ez nem érhető el másképp, csupán a feltételek javításával. Ezért kellene csökkenteni a járulékokat, az adókat, módosítani a törvényeket. Az Önök kormányának legrosszabbként értékelt változtatása a Munka Törvénykönyvének a megváltoztatása volt, amely jelentős mértékben rontott a munkavállalók helyzetén” – fűzte hozzá Kaník.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”43315,41845,41736,41123″}