44277

A Komáromi Református Egyházmegye szervezésében második alkalommal került megrendezésre februárban a pedagógusok bibliaismereti versenyére a bátorkeszi Fireszke Gyermek-, Ifjúsági és Konferencia-központban.

Az alkalom Czinke Tímea helyi lelkipásztor áhítatával kezdődött, amelyből erőt és lendületet meríthettek a versenyre érkező csapatok. Míg az elmúlt esztendőben négy csapat vállalta a megmérettetést, ebben az esztendőben már hét csapat nevezett be. Az iskolai és óvodai pedagógusok Bátorkesziről, Búcsról, Hetényről, Komáromból, Madarról, Perbetéről és Zselízről érkeztek.
Az első alkalommal meghirdetett verseny igehelyei János evangéliumának az 1-7. fejezetéből voltak, így az idei ennek folytatása volt a következő hét rész, Jn 8-14 alapján. Az írásbeli verseny feladatlapjait az elmúlt esztendőhöz hasonlóan ezúttal is Pólya Katalin, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának tanszékvezető tanára, a zsűri elnöke állította össze. A nyolc tesztlapból álló feladatok megoldására laponként 10 perc állt a csapatok rendelkezésére. Ezt követően a verseny kiértékeléséig élménypedagógiai játékokban volt részük a jelenlevőknek, melyet közös ebéd követett.
A több hetes szorgalmas felkészülés meghozta gyümölcsét, valamennyi csapat 75% felett teljesített. A nagyon szoros versenyben az előző év nyertesei, a perbeteiek megvédték első helyüket, akiket a hetényiek és a madariak követtek a képzeletbeli dobogón. Az eredményt Dobai Sándor esperes hirdette ki, aki nagy örömmel és hálatelt szívvel adta át az elismerő okleveleket, emléklapokat, majd a Biblia folyamatos olvasására, tanulmányozására intette a jelenlévőket. Az eredményhirdetést követően Czinke Zsolt bátorkeszi lelkipásztor, egyházmegyei katechetikai előadó mondott köszönetet minden résztvevőnek és felkészítőnek.
A versenybe bekapcsolódók egy hat könyvből álló jutalomcsomagban, valamint díjban részesültek. Az alkalom kötetlen beszélgetéssel, közös imával zárult, abban a reményben, hogy jövőre újra találkozhatnak a csapatok. S hogy ez ne csak egy álom legyen, a találkozó végén meghirdetésre került a Pedagógusok III. Bibliaismereti Versenye, közös megegyezés alapján János evangéliumának 15-21. fejezeteinek folytatásával. Így a csapatoknak egy év felkészülési idejük lesz az újabb versenyre, melybe reménység szerint újabb pedagógusok is bekapcsolódnak majd – számolt be az eseményről Czinke Zsolt lelkipásztor.

Reformata/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39938,36694,36196,33783,33562″}