44514

A községeknek jól jönne az adók két százaléka, amelyből a nonprofit szervezetek részesülhetnek. A ZMOS szeretné elérni, hogy a községek javára is közvetlen utalhatnánk az említett adórészt.

A helyi önkormányzatok jelenleg csak úgy juthatnak ehhez a plusz bevételhez, ha létrehoznak például egy polgári társulást. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) szerint ez főleg a kisebb falvak számára előnytelen, változtatni kell a törvényen.
Tavaly mintegy 46,5 millió euró jutott el különféle alapítványokhoz és más szervezetekhez a befizetett adók 2 százalékából. Patrícia Macíková a Pénzügyi Igazgatóságból elmondta, több mint 11 ezer nonprofit szervezet élt ezzel a lehetőséggel, egy szervezetre 4 200 euró körüli összeg jutott. 
Lubomír Parízek a társulás képviseletében úgy véli, nincs értelme annak, hogy egy kis helyi önkormányzat, amely egy munkaerőt alkalmaz, még külön polgári társulást is működtessen, ha egyszerűbben is hozzájuthat a 2 százalékhoz. És a község könnyen ellenőrizhető, milyen célra fordítja az így befolyt összeget. Kuzma Zoltán, Lukanénye polgármestere is úgy véli, most, amikor siralmas az önkormányzatok pénzügyi helyzete, nem jut elég pénz sem az iskolára, sem a közvilágításra, bizony jól jön minden plusz bevétel.
A ZMOS már előzetes megbeszéléseket folytatott erről a lehetőségről a kormányfővel és a pénzügyminiszterrel is. Alexandra Gogová, a szaktárca szóvivője szerint azonban, ha az önkormányzatok is a kedvezményezettek közé tartoznának, annak a civil szféra, a kormányon kívüli szervezetek látnák kárát, kevesebb jutna ugyanis nekik.
Némely alapítvány vagy egyéb szervezet bevételeinek akár a harmada vagy fele is az adók 2 százalékából származik, állítják a civil szférában tevékenykedők. S miközben a helyi önkormányzatok könnyebben jutnak más forrásokhoz, mint a civilek, polgári társulásaik vagy egyéb szervezeteik révén, az odaítélt adórész mintegy 40 százalékát már így is ők és az általuk fenntartott iskolák viszik el, állítja Pavel Hrica, a Pontis Alapítvány programigazgatója.
A ZMOS azonban kitart elképzelése mellett. Képviselői indítvány révén törvénymódosítással szeretné elérni, hogy közvetlen részesülhessen az adók 2 százalékából.
BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39209,37891,26998,27427″}