44613

A Vágsellyei Duslo vegyi művek tulajdonosa, az Agrofert azt fontolgatja, hogy a termelés egy részét külföldre helyezi át, röppent fel a hír  az E15.cz  portál jóvoltából. A befektető csoport azonban cáfol.  Az említett cseh portál arról számolt be a vállalat szóvivőjére hivatkozva,  hogy az Andrej Babiš szlovák származású milliárdos vállakozó, cseh pénzügyminiszter tulajdonában lévő  Agrofert mérlegeli, hogy Szlovákiában befejezi az ammóniagyártást.  A társaság ugyanis azt fontolgatja, hogy Csehországban vagy Németországban építi fel új üzemét.  Az esetleges változást Karel Hanzelka szóvivő a magas energiaárakkal indokolta. A cseh honlap szerint elmondta, hogy Csehországban a gáz és a villamosenergia feleannyiba kerül, Németországban pedig négyszer olcsóbb. Ezért az egyedüli lehetőség az Agrofert számára, hogy  állami támogatásért folyamodjon. Hanzelka hozzátette, a társaság már meg is kezdte az egyeztetéseket a szlovák hivatalokkal. A szlovák gazdasági minisztérium azonban semmiről sem tud. Stanislav Jurikovič szóvivő közölte, az Agroferttel semmilyen hivatalos tárgyalás sem folyik, ezért nem lehet megítélni, mekkora esélye van a társaságnak az állami támogatásra.
Miután a szlovákiai média felkapta a hírt, a Duslo dolgozói körében is feszültté vált a hangulat. Az ammóniagyártás megszüntetése ugyanis több száz száz munkahely megszűnésével fenyeget. A 800 alkalmazottat fogalkoztató vágsellyei üzem termelésének a felét épp ez a tevékenység képezi, naponta 1 300 tonna ammóniát állítanak elő.
Péntek estére (március 14-re) aztán megérkezett a hivatalos cáfolat, illetve helyreigazítás az Agroferttől. „Sajnálatos módon félremagyarázták a válaszunkat. A Szlovákiából való távozás semmi esetre sem aktuális. Az erre vonatkozó híreket cáfolnunk kell“, adta ki közleményét Karel Hanzelka szóvivő. A társaság állítja, bizonyos körülmények között felmerülhet az ammóniagyártás Csehországba vagy Németországba való telepítésének lehetősége, de egyelőre egy nagyon kezdetleges mérlegelésnél több nem történt.

BA, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”23521″}