A Via Nova rimaszombati tisztújító kongresszusán mutatkozott be hivatalosan is először a nagyközönségnek az ifjúsági szervezet két Európai Parlamenti képviselőjelöltje, Horony Ákos és Ilko Zoltán.
Portálunk ennek kapcsán megkereste mindkét ifipolitikust, hogy a olvasóinknak is bemutatkozhassanak.
Elsőként Ilko Zoltán bemutatkozóját közöljük.
1987. május 3-án született a bodrogközi Királyhelmecen, a régió egyik ősrégi magyar településén, Leleszen él. Tanulmányait szülőfalujában kezdte, majd Nagykaposon fejezte be az általános iskolát. A királyhelmeci gimnáziumban érettségizett. 2012-ben pedig tanári diplomát szerzett a Rózsahegyi Katolikus Egyetem, Kassai Teológiai Fakultásán – filozófia és hittan szakon. 2011-től a Via Nova ICS országos elnökségének tagja. A Magyar Közösség Pártja Tőketerebesi járási szervezetének munkáját szintén elnökségi szinten segíti. Emellett 2010-től Lelesz község önkormányzati képviselőjeként is munkálkodik. Jelenleg egy pályázat projektmenedzsereként dolgozik a „határon átnyúló együttműködés” keretén belül. Szabadidejében cserkészként szintén kiveszi részét a közösségszervezésből.
EP képviselői jelölését a következők miatt vállalta:
Olyan korszakban élünk, amikor különféle nézetek és hullámok fonják körül a mindennapok emberét. Korunk embere hajlamos megfeledkezni a gyökereiről. Arról, hogy honnan jött és kiknek köszönheti mindazt a jót, ami körbeveszi és meghatározza napjait. Európa egyre jobban az „eleurópaiasodás” irányába halad. Megszűnnek az államhatárok és a polgárok öntudata egyre jobban „európaivá válik”. A nemzetiség kérdése és az identitástudat egyre inkább háttérbe szorul. Európa azonban páratlan és csodálatos. A baj az, hogy nem élünk az általa kínált rengeteg lehetőséggel, melyeket a magunk javára fordíthatunk.
Egy olyan régióból származok, ahol a hátrányos helyzet többszörösen is érezhető. Felvidéki magyarként kell helytállni egy közegben, ahová az asszimiláció már betette lábait. Ráadásul ez a közeg országos viszonylatban „elzárt” a világtól, hiszen a munkanélküliség aránya eléri a 30%-ot. A világgazdasági válság nálunk legalább 20 éve érezhető. Az Európai Unió legkeletibb szegletében nem egyszerű fiatal magyarnak lenni. Egyáltalán nem egyszerű lenni és létezni. Ez a tendencia egyre inkább egész országunkra érvényes.
Ki fogja tovább vinni a „gyökereket” Csallóköztől Bodrogközig? Ki fogja tovább ápolni őseink hagyományait és kultúráját? Ha mindenki a könnyebb utat választja és elvándorol, táptalajt engedünk annak a nyomásnak, amit a szlovák politika már régen kitalált számunkra. Nem szabad elfásulni és beletörődni a mindennapokba. Elsősorban a fiatalabb generáció a társadalmunk és közösségünk alappillére. Fel kell venni a mindennapi kereszteket és cipelni kell, még ha nehéz is. Az út göröngyös, de a sötét éjjel után győzelemre vezeti népét az, akiben hinnünk kell. Európa nem veszítheti el keresztény mivoltát. Fontos a hit és remény. Nekünk, felvidéki magyaroknak különösen sokat jelent a bizalom és a kitartás.
Az Európai Unió óriási lehetőség arra, hogy komoly gazdasági és társadalmi változásokat biztosítson a polgárainak. Néha mostohagyerekként érezhetjük magunkat, amikor nem mutatkozik az európai egyenrangúság társadalom és társadalom között. Tudnánk erre számtalan példát sorolni. Elég, ha csak a felvidéki magyarság jogfosztottságát vesszük szemügyre. Ugyanilyen diszkrimináció ér bennünket, amikor az elvégzett munkáért nem azt a bért kapjuk, amit mondjuk nyugati szomszédjaink. Saját élettapasztalatból tudom, mit jelent egy idegen közegben helytállni magyarként. Persze, ez sok tényezőtől függ. Mindenesetre azért is kell az erős képviselet közösségünknek, hogy megfelelő időben, megfelelő helyen tolmácsolják problémáinkat és igyekezzenek megragadni minden olyan lehetőséget, amely közösségünk épülését szolgálhatja. Fontos a nők egyenjogúsága, fontosak az afrikai éhező gyerekek és az energiapolitika is. Azonban mérlegre kell tenni azt, mit tartunk mi felvidéki magyarok igazán fontosnak. Fáj, hogy a jogfosztott állampolgáraink sorsát – ami közösségünk sorsa – Erdély-i vagy más magyar ajkú lelkes emberek karolják fel, amikor ezt mi is megtehetnénk magunkért.
Elfelejtettünk harcolni és küzdeni. Márpedig célokat elérni csak úgy lehet, ha megvívunk érte. Nem adják könnyen a boldogságunkat, sem a jólétünket. Nekünk pedig a kishitűség és berögződöttség szellemét el kell felejteni. Európát és közösségünk jövőjét olyan mederbe kell terelni, ahol mindenki megtalálhatja a saját maga boldogságát. Ígérgetésekből épp elég jutott már nekünk. Folyamatosan ígértek és ígérnek a közösségünknek. Én őszinte gondolatokkal próbálom arra buzdítani a jóakaratú embereket, hogy fogjunk már össze végre és teremtsünk magunknak sokkal jobb mindennapokat. Reményik Sándor írja egyik versében:
„Nagy magyar télben picike tüzek,
A lángotokban bízom …
… Mintha most ez a sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba! „
Egy „Új Út” lehet a jövőképünk és ezen az úton haladva valósulhatnak majd meg azok az álmok, melyeket már felmenőink megalapoztak.
tsá/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44172,44128,44321″}
