44372

A család és a házasság védelme a kormányzó Smer számára már hosszabb ideje téma éppúgy, mint a KDH számára – tudtuk meg a TA3 Politikában című vitaműsorából. Pavol Paška (Smer-SD) házelnök szerint a hagyományos értelemben vett család nyilvánvalóan veszélyben van. „Ha tetszik ez valakinek, ha nem, a férfi és nő házasságának intézménye a további fejlődés alapja. Ha erre társadalmi igény van, akkor azt feltétlenül támogatni kell” – jelentette ki a parlament elnöke.
Paška egyúttal visszautasította, hogy a Smer és a KDH részéről valamiféle üzletről vagy marketinghúzásról lenne szó a házasság alkotmányos védelméről és az igazságszolgáltatást érintő alkotmányváltoztatásokról szóló paktum megkötésével. „Ésszerű lépésről van szó, ami Szlovákia javát szolgálja. A végső formájához azonban még hosszú az út” – fogalmazott Paška.
Vitapartnere, Pavol Abrhan (KDH) is visszautasította az politikai üzletelés vádját. Mint mondta, meggyőződése, hogy az alkotmány kibővítését a házasság fogalmának meghatározásával a polgárok nagy része nyugodt szívvel támogathatja. „A házasság egy férfi és egy nő egyedi köteléke. A Szlovák Köztársaság általánosságban védelmezi azt, és a javát szolgálja” – szól a javasolt két, alkotmányt módosító mondat.
Paška és Abrhan is azt állítja, a javaslat nem helyezkedik másokkal szembe. „A javaslat nem azt jelenti, hogy a házasságon kívüli kapcsolatokról az állam nem fog gondoskodni” – fogalmazott Abrhan. Paška szerint a javaslat nem avatkozik bele a kisebbségi jogokba sem. „Biztosan nem teszi az azonos nemű párokat másodrendű polgárokká” – állítja a házelnök.
Az igazságszolgáltatás terén javasolt alkotmánymódosítások ugyanúgy az ország javát szolgálják – vélekedik mindkét politikus. Egyelőre a javaslatból kimaradt a bírók biztonsági ellenőrzésére utaló rész, ám Paška szerint amennyiben a második olvasatba nem kerül a javaslatba a bírók alkalmasságának valamilyen formában történő ellenőrzése, pártja nem szavazza meg a törvényjavaslat végső formáját. Abrhan azonban azt állítja, a KDH nyitott az ezzel kapcsolatos párbeszédre. „Olyan megfogalmazást szeretnénk találni, amely a lehető legtöbb bíró számára megfelelő” – jelezte a KDH-s politikus.
Pavol Paška házelnök a vitaműsor során elmondta továbbá, hogy a márciusi ülés folyamán nem hirdeti ki a Számvevőszék elnökválasztásának hatodik időpontját, ahogyan azt korábban jelezte. Mint mondta, mivel az ellenzék részéről nem javasolt senki egyetlen számításba jöhető jelöltet sem, úgy döntött, hogy a választást csak a köztársaságelnök-választás után írja ki. „A jelöltnek olyan embernek kell lennie, akinek megvannak az előfeltételei a tisztséghez, aki politikai és szakmai szempontból is megbízható” – fogalmazott Paška, aki szerint a tisztség még mindig az ellenzéké.
Abrhan, a KDH alelnöke felhívta a figyelmet, hogy a Népi Platform jelöltje a tisztségre még mindig Maroš Žilinka. „Jó jelölt, és eleget tesz minden feltételnek, ami a tisztség méltó, megbízható, becsületes és felelősségteljes ellátásához szükséges” – mondta Abrhan. Paškának ellenben meggyőződése, hogy Žilinka nem felel meg a kívánt feltételeknek.
Az ellenzék már több jelöltet is javasolt, de egyikük sem járt sikerrel. A jobbközép pártok ezért nyilvános választást követelnek, amit a Smer-SD elutasít. A Számvevőszéket így továbbra is Ján Jasovský (HZDS-ĽS jelölt) vezeti, akinek már két éve lejért a megbízatási ideje.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44362,44353,44283,44254″}