44693

Először rendezik hagyományteremtő céllal a Felvidék Szépe versenyt. A Szabad Újság szervezésének nem titkolt célja, hogy a megosztott felvidéki magyarságnak igényes, szórakoztató programot nyújtson. A magyar közmédia felkarolta a kezdeményezést, s számos műsorában számol be a jeles eseményről.
A Komáromi Jókai Színház március 22-én ad otthont a Felvidék Szépe verseny döntőjének. Az ünnepi gálán a hölgyek bemutatkozása mellett neves magyar énekesek, előadóművészek előadók lépnek fel. A végső megmérettetést hosszú válogató előzte meg. A résztvevőket a zsűri 120 jelentkezőből választotta ki. A 18 továbbjutóhoz további két lány csatlakozott, akik a Felvidék Szépe közösségi oldalán, illetve a kezdeményező Szabad Újságban indított szimpátiaszavazás során a legtöbb támogató voksot és szelvényt gyűjtötték össze. A hagyományteremtés igényével szervezett vetélkedő döntőjét a Duna Televízió is felveszi, és későbbi időpontban sugározza. Az MTVA műsorai e héten kiemelten foglalkoznak a példamutató kezdeményezéssel.
„Az első alkalommal rendezett seregszemle a szervezőket is új feladat elé állította – válaszol Bereki Anikó felelős szerkesztő-műsorvezető kérdésére Csóka Dóra sajtószóvivő az Átjáróban. – Célunk, hogy olyan szépségkirálynőt válasszunk, aki külcsínben méltó módon viseli egy évig a koronát, s felelősséggel képviseli a felvidéki magyarságot minden megnyilatkozásában.” (M1, csütörtök 13.30)44693a
A Kívánságkosárban Volf-Nagy Tünde és Klement Zoltán műsorvezetők a verseny arcát, Rákosi Annamáriát faggatják. „Nagyon szépek és kedvesek a döntős lányok – fokozza az érdeklődést a Miss World Hungary 2013 győztese. – Most érkeztem a párkányi felkészítő táborból, ahol az egybegyűlteket a színpadi mozgás fortélyaira tanítottam, s tanácsokkal segítettem a lányok öltözködését, frizurájuk és sminkjük elkészítését. A látottak alapján a verseny csak sikeres lehet” (csütörtök, március 20, Duna 12.45, Duna World 23.00)
A Kárpát Expresszt, a Duna külhoni tematikájú műsorát is élénken foglalkoztatja a Felvidék népszerű programja. Kozári Réka műsorvezető nemcsak az eseményre, hanem az akció hátterére és fogadtatására is kíváncsi (péntek, március 21, Duna 6.00, Duna World 9.05).
A Határok nélkül csütörtöki adása ugyancsak foglalkozik a Felvidék Szépével. Haják-Szabó Mária felvidéki tudósító mikrofonja előtt ismét a szóvivő ad átfogó képet az előkészületekről, a döntő jelentőségéről és az előrelátható izgalmakról (Kossuth Rádió 18.30).
A nézők és hallgatók a 180 perc (Kossuth Rádió 6.00-9.00) és a Ma Reggel (M1 5.50-9.00) pénteki, március 21 adásából tudhatnak meg egyéb részleteket a legszebb felvidéki lányok próbatételéről.
A hétfői, március 24-i Térképben, a nézők már rövid összeállítást is láthatnak a szombati gálaestről. Kalocsai Andrea, a Duna világmagazinjának műsorvezetője a szépségkirálynőt is vendégül látja (Duna 16.30).

CSZ, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43987,43445″}