45273

A Fair Play Szövetséget levélben értesítette az ügyészség, hogy nem sikerült kinyomoznia senki olyan környezetvédelmi minisztériumban dolgozó vagy dolgozott hivatalnokot, akiről a polgárjogi szervezet állította: az gazdagodott meg leginkább az emissziós-ügyön.

A Fair Play még április elején tartott sajtótájékoztatóján Svájcból kapott dokumentumokra hivatkozva közölte, hogy egy minisztériumi hivatalnok vagy államtitkár volt a botrányos tranzakció legfőbb kedvezményezettje: mintegy 3,8 millió dollárhoz jutott az emissziós kvótákkal való üzletelés során.
Pavol Lacko, a szervezet projektmenedzsere akkor elmondta, hogy a szlovák hatóságok is rendelkeznek azokkal a svájci nyomozati anyagokkal, amelyekből megállapítható a személyi felelősség. A svájci ügyészségtől kikért dokumentumokból szerinte kitűnik, olyasvalaki profitált leginkább az ügyből, aki 2009-ig a minisztériumban dolgozott. A dokumentumokban a neve nem szerepel, Sekretárként emlegetik. A svájci terminológiában ezt a megnevezést államtitkárok, hivatalvezetők vagy más magas beosztású hivatalnokok esetében alkalmazzák. Erre a személyre még 2009-ben felhívta a svájci hatóságok figyelmét a Credit Suisse bank. Később ez a hivatalnok ciprusi és belizéi számlák kapcsán került a svájci nyomozók érdeklődési körébe a szlovák emissziós kvótákkal való üzletelés vizsgálata során.
A Fair Play ekkor a Speciális Ügyészséghez fordult, és a főügyészt is értesítették. Nyílt levelükben az említett magas beosztású hivatalnok kiléte felől érdeklődtek, illetve azt kérdezték, miért nem hozták még nyilvánosságra a nevét. Szintén érdekelte a szervezetet, hogy a bizonyítékok ellenére, miért zárult le a büntetőjogi eljárás, és valóban alaposan ellenőrizték-e a Svájcból kapott adatokat.
Zuzana Wienk programigazgató szerint az ügyészség nagyon szűkszavúan reagált levelükre, a kérdéseik tulajdonképpen megválaszolatlanok maradtak. Mindössze annyit közöltek, nem találtak olyan volt hivatalnokot, akiről a Fair Play írt.
Mint ismeretes, az emissziós botrány 2008-ban robbant ki, amikor az SNS vezette környezetvédelmi minisztérium egy postafiókcégnek, az Interblue Groupnak féláron adta el az ország kibocsátási kvótáit. Később arra is fény derült, hogy a szálak a Smerhez vezetnek.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44961,44087,43927″}