45164

Nemesradnóton idén Pósa Lajos születésének 164. évfordulója, halálának 100. évfordulója és a Költészet Napja alkalmából hármas ünnepre gyűltek össze a helyi alapiskolában április 11-én. Megrendezték a Pósa Lajos szavalóversenyt, s megkoszorúzták a költő mellszobrát az iskola előtt.

Simon Rózsa iskolaigazgató köszöntötte a vendégeket és a szavalóverseny résztvevőit. Elmondta, hogy a hagyományosan megrendezett Pósa Lajos szavalóversennyel és egyéb a költő emlékét őrző és éltető rendezvényeikkel szeretnék a tanulóiknak megerősíteni az összetartozás érzését. „Szeretnénk, ha gyerekeink büszkék lennének szülőfaluk nagyjaira. A tanulók az órákon is ismerkednek a költővel, s a szavalóversenyre mindig Pósa gyermekverseiből válogatunk egy csokorra valót” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Simon Rózsa.
György Roland, a Tompa Mihály Országos Vers és Prózamondó Verseny döntőse az országos megmérettetésbe bekerült prózájával köszöntötte a vendégeket és résztvevőket. Nagyon nagy eredmény, hogy ebből a kisiskolából került ki az egyik döntős, felkészítője Barta Andrea tanítónő, szereplésükért az április 24-26-a között Rimaszombatban megrendezendő versenyen szoríthatunk majd.
A Danyi Márta igazgatóhelyettes ünnepi beszédében felidézte Pósa Lajos életútját. A Cakói Alapiskola ünnepi műsora, melyben egy Pósa mesét dramatizáltak, s adtak elő. A rendezvényt Danyi Márta vezette, s a résztvevőkkel a költő munkásságát is megismertette. A szavalóversenyt osztályfordulók előzték meg, így az iskola legjobb 16 tanulója mérte össze tudását a Költészet Napjára esett döntőn.
A zsűri elnöke Sebők Valéria, a Pósa Lajos Emlékbizottság tagja, tagjai Homoly Erzsébet, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének elnöke és Tóth Elemér, Nemesradnót polgármestere voltak.
Az első évfolyamból Balog Dorina a Három szép pillangó című versével megosztott első helyet ért el. Balog Mária A legszebb piros tojás; Szajkó Dusan a Tülökvár; Váradi Kiara a Mesélj, anya mesélj; Horváth Ferenc a Csali mese verseket mondták.
A második évfolyamból Balog Csilla szintén a Három szép pillangót adta elő, s megosztott második helyen végzett. Kökény Venesa a Se sajt, se prém; Váradi Miklós A bácsika skatulyája; Váradi Evelin Az egyszeri királyfi verseket mondták. Utóbbi szavalata kiérdemelte a megosztott harmadik helyet.
A harmadik évfolyamból Dávid Kevin A pille verset szavalta. Seres Dominik a Kerek sajt című verset mondta, amivel megosztott második helyet ért el.
A negyedik évfolyamból Balog Krisztína a Kis tündér sípja című verset választotta. György Roland a Tülökvár című verssel a megosztott első helyen végzett. Szajkó Barbara verse a Mese egy szép királylányról, Váradi Viktor verse pedig A bogarak piktora volt, amivel megosztott harmadik helyen szerepelt. A versenyt Váradi Zoltán a Kinn a bárány című verssel zárta.
Az ünnepélyes díjátadáson minden résztvevőt megdicsértek, a díjazottak könyvjutalomban részesültek, majd közösen kivonultak az iskola előtti térre Pósa Lajos szobrához. Itt is Pósa versekkel szerepeltek az iskolások és az óvodások. Az iskola tanári kara meglepetéssel is készült. Ez alkalomra összeállt a Nemesradnóti Tanítók Énekkara Simon Jolán vezetésével, akik műsorukkal színesítették a megemlékezést, majd a mellszobor megkoszorúzás következett.
A Pósa Lajos Emlékbizottság nevében Sebők Valéria, Bene Judit és Pósa Judit; a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete nevében Homoly Erzsébet elnök és Pósa László tag, a Nemesradnóti Református Egyházközség nevében Koleszár Jolán presbiter és Pósa Dénes gondnok helyezett el koszorút. Koszorúztak a Cakói Alapiskola nevében; a Nemesradnóti Önkormányzat nevében Tóth Elemér polgármester és Angyal Zsuzsanna képviselő; s végül a Nemesradnóti Alapiskola nevében Simon Rózsa iskolaigazgató és Danyi Márta igazgatóhelyettes helyezte el a megemlékezés virágait.
Nemesradnóton legközelebb Anyák napján, május 4-én rendeznek megemlékezést, akkor Pósa Lajos édesanyjának a sírját koszorúzzák meg.

HE, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.
{iarelatednews articleid=”45086,44690,44145,44071,44003,43934″}