45676

Háromnapos nemzetközi konferenciát tartottak az európai tehetségsegítő hálózat kialakításáról május 8. és 10-e között Budapesten. Európa harminc országából 250 kutató, tehetségfejlesztő szakértő és oktatáspolitikus vett részt.
Áder János köztársasági elnök fővédnökségével lezajlott eseményt a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) a Tehetséghidak Program részeként szervezte meg, együttműködve az Európai Tehetségtanáccsal (ECHA) és a Budapesti Európai Tehetségközponttal.
Tudatában kell lennünk annak, hogy Európa és az egész világ jövőjét a tehetséges fiatalok fogják meghatározni, ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megújítsuk és sikeressé tegyük a tehetséggondozás rendszerét. Olyan erős európai tehetségsegítő hálózatra van szükség, amely képes hatni a nemzeti és európai szakpolitikára, az oktatáspolitika mellett a tudomány- és innovációs politikára, sőt a szociálpolitikára is a tehetséges fiatalok érdekében.
„Magyarország elkötelezetten hirdeti, hogy a tehetséggondozás olyan nemzeti ügy, amely csak akkor lehet igazán eredményes, ha a világ összefog a siker érdekében. Legyen bármilyen kiélezett a nemzetek és régiók versenye, a jövőnk közös.” – jelentette ki Áder János elnöki köszöntőjében.
A háromnapos nemzetközi eseményen a hálózatok és a tehetségtámogatás összefüggéseit a résztvevő tudósok, kutatók, szakemberek plenáris előadásokon, panelbeszélgetésen, valamint nyolc tematikus szekcióban járták körül. Az előadók között olyan elismert szaktekintélyek szólaltak meg, mint Anders Ericsson a svéd származású amerikai, Albert Ziegler német, Joan Freeman angol és Pléh Csaba magyar pszichológus professzor, illetve a Tehetség Világtanács elnöke, Leslie Graves. A hálózatkutatás szakterületét Csermely Péter mellett két kiemelkedő magyar kutató, Barabási Albert-László és Néda Zoltán előadása fémjelezte. A konferencia munkájában részt vett többek között Kerpen Gábor, az oktatásért felelős miniszter főtanácsadója és dr. Szalayné dr. Szvath Mária, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetség Programért felelős főigazgató-helyettese is.
Csermely Péter akadémikus, a konferencia elnöke, az NTT és ECHA elnöke szerint az európai szintű hálózat tervezésében a Kárpát-medencében már megvalósult magyar Tehetségpont-hálózat is nagy szerepet játszik. „Az elmúlt hét évben a Kárpát-medencében 1224 Tehetségpontból álló tehetséggondozó hálózat jött létre, amely ma már közvetlenül és közvetve több mint 200 000 emberrel áll kapcsolatban. A tehetségek segítésére kialakult ilyen széles összefogás a világon egyedülálló. Emiatt a magyar tehetséggondozás szervezettsége példa lehet egész Európa számára. Fontos azonban az is, hogy mi is tanuljunk Európa legjobb tehetséggondozó gyakorlataiból” – mondta a konferencia elnöke.
A Tehetségpont programba több felvidéki település is bekapcsolódott: Dunaszerdahely, Galánta, Gúta, Nemesócsa, Lakszakállas Búcs, Nyitra, Rimaszombat, Fülek, Balogfala Kassa, Nagykapos.
A Tehetségpontokat bármilyen helyi szerveződéshez – civil szervezet, önkormányzat, iskola, egyházi intézmény – kötni lehet. Fontos viszont, hogy a szervezet minél több tehetséggondozásban megmozgatható szakember csatlakozzon. A hálózatépítés célja, hogy a Kárpát-medence minden magyarlakta térségében, a leghátrányosabb helyzetűekben is legyenek olyan pontok, amelyeken az induló tehetségek megvethetik a lábukat, és ahonnan kiindulva utat találhatnak az érvényesüléshez.
A jövő a tehetséges fiataloké. A világ számos országa erre a felismerésre alapozva indít programokat a tehetségek fölkarolására, ám a tehetség nem ismer határokat. Csakis európai, sőt világméretű összefogással leszünk képesek a tehetséges fiatalok számára vonzó környezetet biztosítani, ennek érdekében szükség van az európai együttműködés fejlesztésére is – hangzott el a konferencia zárszavában.
Magyarország második alkalommal adott otthont az eseménynek, melyen a konferencia szervezői Európai Tehetséghálózat Díjjal ismerték el az ECHA korábbi négy elnökét, Joan Freemant, Franz Mönks-öt, Javier Tourón-t és Kirsi Tirri-t. Az Európai Tehetségnapon az Európai Tehetségtérképen regisztrált közel 170 program közül tucatnyian mutathatták be tevékenységüket.

Felvidék.ma