45949

A Kulturális Életért Közhasznú Egyesület, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékén működő Aspektus, a Rákóczi Szövetség és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság szervezésében  május 28-án ismeretterjesztő klip-vetélkedő indul el egyetemisták és középiskolások számára.
A szervezők fő célcsoportja a magyarországi közönség, de nemcsak itthon, hanem a Magyarországgal szomszédos országokban, továbbá Cseh- és Lengyelországban, valamint a balti térség országaiból kettőben: Finnországban és Észtországban is meghirdetik a vetelkedőt.
A vetélkedő apropóját az adja, hogy kereken száz éve tört ki az első világháború. A szervezők szerint az évforduló alkalmat nyújt arra, hogy elgondolkodjunk a Habsburg Monarchia szerepéről, mint a közép-európai együttműködés egy már megvalósult formájáról.
A klip-vetélkedő témája az erőszak – az utóbbi száz év tükrében (1914-2014) értelmezve. Ennek során a szervezők fontosnak tartják felidézni az első világháború emlékét, illetve annak következményeit, méghozzá mai megvilágításban – az egyéni terror és az állami erőszak, a háború szerepét bemutatva.
A vetélkedőre 4-5 perces ismeretterjesztő klipekkel lehet pályázni, amelyek tartalmi követelményeit, a klip-vetélkedő feltételrendszerét május 28-ig – egy négyfős középiskolai tanárokból álló grémium dolgozza ki. Ezt követően június 4-én, 11-én és 18-án Budapesten összesen három alkalommal a klip formai és műfaji követelményeiről tartanak részletes tájékoztatót.
További részletek: ITT<<<.

Felvidék.ma