A Baross Gábor Tervet Farkas Iván, a munkacsoport vezetője mutatta be (Fotó: Felvidék.ma archívum)
A Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság és a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK) által május 22-én Dunaszerdahelyen rendezett szakmai konferencián mutatták be Dél-Szlovákia első regionális gazdasági fejlesztési tervezetét, a Baross Gábor Tervet, melynek legfőbb stratégiai célja egy versenyképes magyar gazdaságfejlesztési környezet kialakítása a Felvidéken.


A Baross Gábor Terv a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság égisze alatt született meg, a dokumentum kidolgozásába több mint húsz felvidéki és magyarországi intézmény, szakértő kapcsolódott be, mondta Pogány Erzsébet, a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság elnöke köszöntve a mintegy hetven, jórészt felvidéki és magyarországi gazdasági szakemberekből és vállalkozókból álló érdeklődőt.
Pogány Erzsébet elmondta, hogy a helyszín kiválasztása nem volt véletlen, a felújított Perfects épületet Dunaszerdahely városa és a PMKIK közösen az Európai Unió támogatásával újította fel, s az elmúlt év decembere óta Üzleti és Tájékoztatási Központként működik.
Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere köszöntőjében rámutatott: a szlovák kormányok az elmúlt két évtizedben Dél-Szlovákia régióival mostohán bántak. Kiemelte: ahhoz, hogy a felvidéki magyarság identitástudata megerősödjön és szülőföldjén megmaradjon, elengedhetetlen a magyarok által lakott régiók gazdasági fellendítése.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke mérföldkőnek nevezte a felvidéki magyar közéletben a Dél-Szlovákia gazdasági felemelkedését szolgáló Baross Gábor Tervet. Mint mondta, az átfogó dokumentum lehetőséget teremt arra, hogy „önmagunk kezébe vegyük sorsunk irányítását.”
Az MKP elnöke fontosnak nevezte, hogy a fejlesztési terv kidolgozásába szlovákiai és magyarországi intézmények is bekapcsolódtak, így egy közös anyag jöhetett létre, amely kötelező mindkét fél számára.
Vagács István, a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális és Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Főosztályának vezetője a konferencián elmondta: szükséges, hogy a magyar gazdaság Kárpát-medencei szintű stratégiai elemeit tartalmazó Wekerle Terv, valamint az erdélyi Mikó Imre Terv, a felvidéki Baross Gábor Terv, az áprilisban elkészült vajdasági fejlesztési terv és a kidolgozás alatt álló kárpátaljai regionális gazdasági terv egységes operatív programmá formálódjon.
Kovács Sándor, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. vezérigazgatója, aki egyben Jász-Nagykun-Szolnok Megye Közgyűlésének elnöke, beszédében rámutatott: a Kárpát-medence több száz évig egységes gazdasági piacként működött. Véleménye szerint ezeknek a természetes partneri kapcsolatoknak az újjáépítésére van szükség a térségben. „Ezt a természetes gazdasági potenciált a Magyarországgal határos országok az elmúlt években nem használták ki, ha azonban nem fogunk össze, Európa nyugati országaihoz képest hátrányba kerülünk” – fogalmazott.
Kupcsok Lajos, a PMKIK főtitkára, a Magyar-Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara társelnöke ismertette a kamarai intézményrendszer jelentőségét a határon túli együttműködés keretén belül, majd bemutatta a Magyar-Szlovák Üzleti és Tájékoztatási Központot, amely egy határon átnyúló projektnek köszönhetően valósult meg Törökbálinton, illetve Üzleti és Tájékoztatási Központként Dunaszerdahelyen. A mai szakmai konferenciát szimbolikusan a dunaszerdahelyi központban rendezték meg.
Az elkészült Baross Gábor Tervet Farkas Iván, a dokumentum előkészítő bizottságának szakmai vezetője ismertette. Előadásában hangsúlyozta: a rendszerváltozást követő több mint húsz év folyamán Dél-Szlovákia számára nem készült el olyan átfogó terület- és gazdaságfejlesztési terv, amely azon túl, hogy felméri és értékeli a térség jelenlegi gazdasági állapotát, meghatározza a legfontosabb célokat és prioritásokat, valamint megjelöli a kitörési pontokat.
Rámutatott: az elmúlt két évtizedben Szlovákia déli régiói az ország leggazdagabb térségéből a leghátrányosabb régiókká váltak. A leszakadás okai között említette, hogy a szlovák kormányzatok és fejlesztéspolitika hátrányosan megkülönböztette a magyarok által lakott területeket.
A szlovákiai magyarságnak olyan nagyhatású személyiségre lenne szüksége, mint amilyen a felvidéki származású Baross Gábor, Magyarország egykori “vasminisztere” volt, akinek neve méltóképpen jelképezi a szlovákiai magyarság fejlesztési tervének célkitűzéseit – fogalmazott a szakpolitikus a terv elnevezésével kapcsolatban.
Farkas Iván fontosnak tartja, hogy a Baross Gábor Tervet a későbbiekben szlovák és angol nyelvre is lefordítsák, hogy a dokumentum a szlovák kormány és az európai parlament elé is odakerülhessen. Mint mondta, a dokumentum nem kőbe vésett megállapításokat tartalmaz, a terv nyitott, a későbbiekben kiegészíthető és formálható.
Az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke kívánatosnak tartja, hogy bizonyos időközönként szakmai fórumok keretében a Baross Gábor Tervben foglaltak megvalósulását kiértékeljék és cselekvési terveit az adott körülményekhez igazítsák.
A konferencián Boros Szilárd, a budapesti Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal elemző-szakértője is bemutatkozott. Az ő szakmai segítségével sikerült a sok szakértő által megfogalmazott gondolatokat egységbe önteni. Mint mondta, nem volt nehéz dolga, mivel jó alapanyagból dolgozhatott. Kiemelte: a Baross Gábor Tervben megfogalmazott célok megvalósításához intézményredszerek kiépítésére is szükség lesz.
A konferencián felszólalt Virág László, a Kárpátaljai Vállalkozók Szövetségének elnöke, aki a kárpátaljai fejlesztési terv készüléséről számolt be, és Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, aki egyik kezdeményezője volt az erdélyi fejlesztési programnak, a Mikó Imre Tervnek.
Dr. Varga Tibor, Magyarország pozsonyi nagykövetségének gazdasági tanácsosa a szlovák-magyar gazdasági kapcsolatok javulására mutatott rá.

A konferencia után tartotta meg a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság közgyűlését, amelyen megválasztották a társaság új tanácsát, elnök lett Pogány Erzsébet, gazdasági szakmai kérdésekért felelős ügyvezető elnök Vitárius Lajos, a szervezet titkára Horváth Csaba, további tagjai Jankovics József és Hlubík Attila. A társaság felügyelő bizottságának elnöke Beke Sándor, tagjai Molnár Rozália és Wirth Jenő. Farkas Ivánt a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság (www.gazdasag.sk) tiszteletbeli tagjává választották, így Bauer Edittel együtt a társaságnak két tiszteletbeli tagja van.

A Baross Gábor Terv elektronikus verziója (pdf) itt letölthető.

(A képek kattintással nagyíthatók! – TOVÁBBI KÉPEINKET TEKINTESE MEG KÉPGALÉRIÁNKBAN ITT)
45915y45915w45915v45915q45915 145915 245915 345915 445915 545915 6

lm, Felvidék.ma
Fotó: Oriskó Norbert
{iarelatednews articleid=”45773,45631,44927,44570,44478,44023,44015,43770,42780″}