A Dunaszerdahelyt beszédesen meghatározni igyekvő „szállóige” a várost a Csallóköz SZÍVének mondja.
Nos, a SZÍVvel a több ezer éves kultúra bőséggel foglalkozik.
A SZÍVnek a legnemesebb – bibliai – meghatározása így hangzik: Mindennél jobban őrizd meg a te szívedet, mert abból indul ki minden élet; ahol a te szíved, ott van a te kincsed is. Ha e bölcsességből indulunk ki, mindjárt meg kell állapítanunk, hogy a Csallóköz SZÍVét, Dunaszedahelyt korántsem őrizzük mi, a város lakói, „mindennél jobban”; bár egyértelmű, hogy e SZÍVből, e városból „indul ki minden élet” az ő lakói, a Csallóköz népe, mi több, az egész felvidéki magyarság számára.
A hagyomány, a kultúra azt is tanítja, hogy a SZÍV a tudatos, értelmes és szabad személyiség forrása, döntő választásainak, cselekedeteinek kútfeje. Vajon elmondhatjuk-e, hogy a Csallóköz SZÍVe, Dunaszerdahely „tudatos, értelmes és szabad” város, amelynek a „cselekedetei” tükrözik az értelmes és szabad, öntudatos és európai polgár „arcát”, elsősorban annak nemzetiségi „arculatát”? Aligha! Az embernek – Istennel ellentétben – nincs módja a másik ember „szívét” vizsgálnia, nem lát abba bele; ám a SZÍV cselekedeteit, külső megnyilvánulásait annál inkább láthatjuk.
Nézzünk hát körül, vizsgáljuk meg a Csallóköz SZÍVének, Dunaszerdahelynek a külsejét, arculatát, értelmes és szabad, öntudatos és európai polgárainak a cselekedeteit!
Azt fogjuk látni, hogy ez a „külső”, ez az „arc” megosztott és tévelygő szívről árulkodik, amelynek nincs kellő felelősségvállalása, öntudata, polgári büszkesége; ellenkezőleg, ez a SZÍV inkább műszív, melynek a szívpitvara és szívkamrája is természetellenes: hamis képet mutat e város lakóinak nemzetiségi összetételéről. Ez a város tótágast áll, gyűjtőereiből a vér az arcába ömlik, s ez okból már-már egyszínűvé válik a szlovák nyelvű feliratoktól üzleteken, éttermeken, étlapokon, reklámokon, boltok előtti fekete táblákon, autókon, játszótereken, százféle szolgáltatáson, úgyhogy a zömében magyarok lakta városból a magyar nyelvű feliratok fokozatosan eltűnnek: kiszorulnak a temetőbe, ahol az elhunytak százainak sírkövei – egyelőre – még híven őrzik a magyar nyelvet.
Édes anyanyelvünk ismeri az alábbi gyönyörű szólásmondást: a szíve alatt hordozza magzatát. Vajon ez a város ezt cselekszi-e „magzataival”? Nem! Sokkal inkább az elvetélés fenyegeti. Mondhatjuk-e a magyar nyelvvel e városról, hogy csupa szív, csupa érzés és jóság, ha „gyermekei” nagy részét szeretetlen mostohaként kezeli, hátrányos helyzetbe hozza, másodrangúvá teszi, „államnyelvűvé” rajzolt, meghamisított arcával azt az abszurditást sugallva, hogy itt a szlovák nemzetiségű polgárok élnek többségben, ezért a magyar nyelvnek a házak falai közt van a helye.
Magyar nyelvünk azt is mondja, hogy valakinek nincs szíve megtenni valamit, vagyis nem viszi rá a lélek, nem hajlandó megcselekedni például azt, hogy – legyen az szlovák vagy magyar nemzetiségű polgár – két nyelven írja ki a boltjára a hentesüzlet, az élelmiszer, a cukrászda, a zálogház, a bútorüzlet, az étterem stb. szót, megtisztelve ezáltal önmagát és polgártársait is.
Akinek helyén van a SZÍVe, vagyis aki ép és bátor, annak ami a szívén, az a száján: őszintén, szókimondón beszél ezekről a gondokról, mert ez a méltó egy szabad, öntudatos, értelmes emberhez. Dunaszedahely egy több száz éves magyar múlttal rendelkező város, nincs hát miért engednie a negyvennyolcból; nem hagyhatjuk, hogy a Csallóköz SZÍVének, Dunaszerdahelynek a főütőere és a gyűjtőerei elmeszesedjenek, mert az halált okozó infarktusveszéllyel, jobb esetben csendes kimúlással fenyeget. Nem hinném, hogy ezt akarnánk.
Egy másik, a városunkat jellemző szállóige szerint Dunaszerdahely a felvidéki magyarság FELLEGVÁRA. Nos, a fellegvár a várnak a legjobban védhető része, nehezen bevehető erődítmény. Azt jelenti ez, hogy Dunaszerdahelynek – fellegvárként – a felvidéki magyar nemzetrész „legjobban védhető részeként” kell viselkednie, s ez mindannyiunk felelőssége: a város vezetőitől kezdve az értelmiségén át valamennyi polgáráig. A hívő ember arra kéri az Urat, hogy igaz SZÍVet teremtsen neki; miért ne teremthetnénk hát mi is – öntudatos polgárként, ki-ki a maga helyén és lehetősége szerint – hiteles, igaz SZÍVet a Csallóköznek, mintegy példaképpé téve a várost a többi felvidéki magyar település számára.
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46353,46244,46169,45988,45933,45903,45140″}
