46149

A Felvidéki Magyar ifjúságért Társulás idén is megszervezi nyári táborát, melynek helyszíne Kistárkány. A hét napos táborozás ideje 2014. július 7.-13.
A dunaszerdahelyi székhelyű polgári társulás fő célja a magyar és más kisebbség gyermekeinek és ifjúságának a támogatása, a társadalmi életben való leigazodás segítése. Mindamellett az egészségileg és szociálisan hátrányos gyermekek integrálása is célkitűzéseik között szerepel. A civil szervezet feladatának tekinti a nép kultúrájának és történelmi hagyományának ápolását, a magyar öntudat fejlesztését és a nemzeti identitás erősítését.
„Várjuk mindazok jelentkezését, akik egyedül nevelik gyermeküket, várjuk továbbá a szülőket gyermekeikkel, nagymamákat unokáikkal. Szóval mindazokat, akik szeretnének egy szép hetet eltöltetni a kistárkányi festői környezetben” – nyilatkozta Győri Margit, a társulás elnöke.
A Felvidék.ma értesülései szerint az egyhetes tábor vendége lesz Böde Péter vándormeseíró is. A tábor lakói különféle kézműves foglalkozásokat próbálhatnak ki, mint például agyagozás, nemezelés, gyöngyfűzés vagy fafaragás. Továbbá kirándulásokkal és tiszai csónakázás is szerepel a programban.
Az érdeklődők bővebb információt kaphatnak az alábbi telefonszámokon +421 915 727 613, vagy 031 550 1211.

PP, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”45612,43887″}