A Szlovákiai Magyar Írók Társasága június 18-i összejövetelén köszöntötte jubiláns tagjait a Pozsonyi Magyar Intézetben. Kulcsár Ferencet hatvanötödik születés napja alkalmából köszöntötték az ünnepségen. A költőt és publicistát Zirig Árpád méltatta. Az alábbiakban olvasható a laudáció.
Én azt hiszem, hogy ma fölborítjuk az ünneplésre okot adó idő sorrendjét , mert nekem jutott az a nem könnyű feladat ,hogy köszöntsem a hatvanöt éves születésnapjára Kulcsár Ferencet, aki a lehulló érett dió kopogására fölfigyelve szívta magába a sírásra ingerlő ősz első levegőjét a felső-bodrogközi
Szentesen, hogy álmait már akkor dióbölcsőben ringathassa. Tehát elsietett ez a köszöntő, mert
jelenleg legfeljebb csak a kiköpködött cseresznyemag halk koppanásai hallhatóak, ezért Feri kérlek jegeld ezt a köszöntőt október kilencedikéig.
Még nincs 19 éves, amikor az Egyszemű éjszaka című antológiában új hanggal, szelíd elszántsággal, kettő nagy barna szemmel fordul az olvasói felé, huszonhárom évesen pedig már Napkitörések címmel önálló verseskötete jelenik meg, amely a Szlovákiai Irodalmi Alap nívódíját kapja. Itt jegyzem meg, hogy még további öt könyve részesül e díjban, és kapott Forbáth Imre, valamint Katedra díjat is.
Kulcsár Feri bármennyire is antipolitikus alkat, a dühöngő konszolidációs politikai hatalom megpróbálja őt is uszályába vonni, de erős jelleme és hite minden próbálkozást legyőz. A meggyalázó, egyéniséget tipró katonaévek hosszú évekig nehézsúlyként nehezülnek a költőnk
érzékeny lelkületére, amelyet a Bálán szamara című kötetében a legendás R:C: képes csak föloldani. Ehhez új verselési formát, kötött – kötetlen belső ritmusú formát választ Ez a fajta verselés kitűnő lehetőség és egyben nagyszerű eszköz is a szerzőnk kezében a múlt sötét árnyainak az eltüntetésére és az új lehetőségeinek a felmutatására.
Tőzsér Árpád írja róla: „Az a költő ő, aki egész életével, mozdulataival, magatartásával, életvitelével poéta, aki a nyelv titkával él,s nyelve az emberi lét metafizikájával”
Erről Kulcsár Ferenc egyik versében így vall:
Idebent mintha odakint
könyökölnék, tűnődnék és szállnék –
mindig, mindenütt. Írok. Gyönyörű
hóesésben, hurrikánok között, záporozó
fényben. Senki se mondja pihenj meg.
Senki sem mondja: áldott. Csak
könyöklök és tűnődök és szállok
mindig, mindenütt.
Szótlanul kéne szállnom.
Szótlanul kéne szólnom.
Szótlanul.
( MINDIG)”
Kulcsár Feri írt és ír. Eddig húsz könyve jelent meg, ebből 12 verses kötet. A verseken kívül
tanulmányírással, esszéírással, irodalmi publicisztikával, naplóírással, meseírással is foglalkozik, sőt verseket ültet át veretes magyar nyelvre szlovák, cseh, ruszin, orosz és német költők munkáiból.
Ő nála az írás nem grafománia, életforma. Azért ír mert van mondanivalója és mivel sok a mondanivalója, sokat ír. Számára a versírás nem öncélú sznob hajlam , nem öncélú szóáradat, de
a csodálatos magyar nyelvünkkel fölvértezve az érzelem és véleményközlés. A szerző MINDIG című összegyűjtött verseinek az irodalomtörténész Vilcsek Béla a kötetet záró hatalmas tanulmányát nem érdemtelenül ezzel a mondattal zárja: „ A vállalkozás lehetővé teszi végre a teljes
költői életmű megismerését, s nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy Kulcsár Ferenc is végre elfoglalhassa a régóta megérdemelt, kiemelkedő helyét az egyetemes magyar irodalom történetében.”
E megállapítással tökéletesen egyet tudunk érteni, mert Ferinek nem a forma szabja
meg a mondanivalóját, de a mondanivalójához alkotja meg a formát. / lásd: R.C . versek/
A csodálatos nyelvhasználattal megfogalmazott írásait áthatja a tiszta erkölcs, a hit, az emberiesség
és a mélyen átélt magyarságtudat.
Kulcsár Ferenc az írást megtalálta, kívánom, hogy jó szimbiózisban éljenek együtt még nagyon
sokáig. Gratulálok, az isten éltessen sokáig.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46460″}
