47602

Az egyik legnagyobb kelet-szlovákiai munkáltató, a kassai U. S. Steel a tavaly 369 millió eurós rekordveszteséget könyvelhetett el, pedig a 2012-es évet még 28 millió eurós nyereséggel zárta.
A társaság állítása szerint a rosszabb gazdasági eredmények nem járnak elbocsátásokkal. Jelenleg az acélmű közvetlenül 10 ezer embernek nyújt megélhetést, közvetve, a leányvállalatain keresztül pedig további 2 ezer embernek ad munkát.
A rossz gazdasági mutatók okai az európai acéliparban beállt gyártási kapacitástöbbletben keresendők, ami természetesen árcsökkenést is von maga után. Az acélipar még mindig nem tudott kilábalni a 2008 óta tartó pénzügyi válságból. Az amerikai beruházó a hanyatlást oly mértékben megérezte, hogy két évvel ezelőtt már a Szlovákiából való kivonulását fontolgatta, majd a további állami támogatásoknak köszönhetően a U. S. Steel még újabb öt évre maradásra kötelezte magát.
A piaci problémákat a cég nehezen tudja kezelni. „A 2013-as év további acélárcsökkenést hozott egész Európában, ami teljes egészében megingatta az európai acélipart. A többi európai acélmű az utóbbi években szintén hasonló hanyatlást élt át” – nyilatkozta Ján Bača, a U.S. Steel szóvivője.
A cég álláspontja szerint olyan változásokat fog eszközölni, amelyek a legközelebbi időszakban a nyugdíjba vonuló dolgozók távozásán kívül nem vezetnek majd kiemelkedő létszámcsökkenéshez.
„Az U. S. Steel Corporation, beleértve kassai üzemét is, az ún. Carnegie Way stratégiát alkalmazza, melynek keretében átalakítja a cég tevékenységét, s az átalakítási folyamatba bevonják a cég összes alkalmazottját. A cég vezetői kötelezték magukat, hogy hatékonyabbá teszik a költségszerkezetet, biztosítják az ügyfelek elégedettségét, összességében javítják a gazdasági eredményeket, hogy minden piaci körülménynek megfelelő, fenntartható nyereséget érjenek el.
Az U. S. Steel e héten, szerdán adja ki negyedéves gazdasági jelentését, amelyben a kassai üzem eredményei is szerepelnek. „Az átalakítás folyamata már javában zajlik” – tájékoztatott Bača. Az ún. Carnegie Way stratégiáról a U.S. Steel vezetősége ez év elején Barack Obama amerikai elnökkel is egyeztetett.
Az acéliparban tevékenykedők számára kulcsfontosságú az építőipar jelenlegi helyzetének további alakulása, fejlődése. „Az építőipari szektor számunkra kulcskérdés. Kína korlátozta az infrastrukturális beruházásokat, az acél iránti kereslet nem növekszik, a kínálat viszont magas, ami leszorítja az árakat”, fejtette ki Michal Valentík, a Generali PPF Invest beruházási stratégiai menedzsere.
Az európai gazdaság az élénkülés jeleit mutatja ugyan, ez azonban még kevés ahhoz, hogy az építőipar és acélipar területén is megfelelő javulás mutatkozzon. Az amerikai acélmű szlovákiai letelepedésekor, 2000-ben jutott állami támogatáshoz. Az adókedvezmények igénybe vételének határideje négy évvel ezelőtt lejárt. Az amerikai cég szlovákiai üzeme 2011-ben 25 milliós veszteséget könyvelt el el, miközben 2010-ben 96 millió euró tiszta nyereséget mutatott ki.
Az amerikai beruházó azért maradt továbbra is Szlovákiában, mert a kormány olyan törvénymódosítást ígért, amelynek köszönhetően az acélmű a kazánok felújításához évente 15 millió eurós támogatást igényelhet. A U. S. Steel bejelentette, hogy a kazánokat nagyjából 80 millió euró értékben fogja korszerűsíteni.
Az európai acélipar régóta küzd a magas energiaárakkal, amelyek rontják versenyképességét.
Az Európai Bizottság legutóbbi jelentése megerősítette, hogy az európai ipar két-háromszorosan magasabb árat fizet a villany- és gázfogyasztásért, mint az unión kívüli versenytársai.
Antonio Tajani, az iparért felelős EU-biztos nemrég felhívta a figyelmet arra: elfogadhatatlan, hogy a szlovákiai fogyasztók egy megawattóráért több mint 100 eurót fizessenek, míg a nyugatabbra fekvő országok ennek csak a felét. Az az energiaárak terén az unió nem tud az USA-val, Kínával, illetve Indiával sem versenyezni, az uniós energiaárak két-háromszor magasabbak, mint az amerikaiak.
Az EU-biztos szerint az energiaköltségek csökkentéséhez az elkövetkezendő években hozzá kell járulnia a belső energiapiac kiépítésének, az ajánlatok diverzifikációjának, a magasabb energiahatékonyságnak is.
Az EU még ez év februárjában kulcsfontosságú stratégiai iparággá minősítette az acélipart, és nagy többséggel támogatta az Európai Bizottság által bemutatott Európai Acélipari Akciótervet. A jelenlegi szlovák kormány márciusban elfogadta saját akciótervét (Versenyképes és Fenntartható Acélipari Akcióterv), ezáltal az első olyan uniós tagországgá váltunk, amely saját nemzeti acéltervvel rendelkezik.
Az acélipari cégekre egyúttal nagy nyomás nehezedik azzal kapcsolatban, hogy 1990-es értékekhez viszonyítva 2030-ig 40%-kal kell csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Az unió ezáltal komoly kockázatnak teszi ki a kohóipart, mivel az unión kívüli versenytársaknak nem kell hozzáadott költségekkel számolniuk. Olyan nemzetközi egyezményre volna szükség, amely, amely globálisan egységes feltételeket biztosítana az összes acélipari vállalat számára. Amíg ez nem születik meg, úgy kell megváltoztatni a kibocsátási kvótákkal való kereskedelem európai modelljét, hogy az Európában tartsa az érintett cégeket, számukra teljes mértékben kompenzálni kell a széndioxid-kibocsátás csökkentésével kapcsolatos közvetlen költségeiket”– tudható meg mindez a Pravda.sk hírportál információiból.

HCS, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”36669,13484″}