47523

Az Európa-liga július 2. selejtezőkörében három magyar csapatnak, a Fradinak, a Diósgyőrnek és Győrnek szurkolhattunk. Versenyben volt még a nagyszombati Spartak, a trencsényi AS és a Kassa is. A hat együttesből három lépett tovább, a legnehezebb ellenfél a trencsényiekre vár.

Kettős vereséggel búcsúzott az Európa-ligától a Fradi, amely a selejtező második fordulójának visszavágóján – az idegenbeli 1-0 után –  hazai pályán ezúttal 2–1-es vereséget szenvedett a horvát HNK Rijekától. A zöld-fehérek szurkolótábora a negyvenedik percben 0-2-es állásnál megelégelte csapata gyenge teljesítményét és elindult haza.
A Győr ugyan 1-0-ra győzött Svédországban a Göteborg ellen, de ez csak a tisztes búcsúzóhoz volt elég azok után, hogy a múlt héten hazai pályán három gólos vereséget szenvedett a skandinávoktól.
A Diósgyőr fordított utat járt be, a tegnapi visszavágót 2-0-s előnnyel várta a bolgár Litkesz ellen, a visszavágón azonban majdnem eltékozolta kétgólos előnyét: a 2-1-es vereség azonban még éppen továbbjutást ért. A mérkőzés után a miskolciak délszláv edzője, Tomiszlav Szivics úgy fogalmazott, egy nagyon erős csapat esett ki, és egy nagyon harcos jutott tovább. A Diósgyőrre a selejtező 3. fordulójában az orosz FK Krasznodar vár.
A trencsényi együttes is meleg perceket élhetett át a Vojvodina elleni visszavágón. Az első mérkőzésen 4-0-s előnyt szerző szlovák gárda a 68. percben már 3-0-ra égett Újvidéken, a hátralevő időt azonban sikerült kibekkelnie, így 4-3-as összesítéssel jutott tovább. A következő körben a trencsényi együttes a Hull City-vel találkozik.
Továbblépett a DAC-cal hétvégén gól nélküli döntetlent játszó nagyszombati Spartak is. Hazai pályán a grúz Zesztafonin 3-0-al léptek át. A Spartakot az Európa liga 3. selejtezőkörében a skót Saint Johnstone-nal sorsolták össze.
A szlovák csapatok közül egyedül a Kassa nem tudta kiharcolni a továbbjutást. A cseh Liberec kettős győzelemmel (1-0, 3-0) ejtette ki a kelet-szlovákiai alakulatot.

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47478″}