47153

Andrej Kiska köztársasági elnök július 7-én a védelmi minisztériumban a tárca képviselőivel találkozott. Amint azt a sajtó képviselőinek elmondta, a Szlovák Fegyveres Erők főparancsnokaként részletes tájékoztatást kapott a szlovák hadsereg állapotáról és a jövőbeli tervekről.
„Nemcsak a korszerűsítését kérdését vitattuk meg, hanem megbeszéltük az elkövetkező NATO-csúcstalálkozóval kapcsolatos alapvető kérdéseket is, és megvitattuk azt is, hogyan teljesítjük a kötelezettségeinket” – tájékoztatott az államfő, aki személy szerint örül annak, hogy a személyi kiadások egy részét sikerült a korszerűsítésre átcsoportosítani.
„A walesi NATO-csúcsig biztosan megvalósul még hasonló találkozó, mivel össze kell hangolnunk az álláspontjainkat, hogy egységes vonalat képviseljünk” – jelentette ki Martin Glváč védelmi miniszter a találkozó után, aki szerint a szeptemberi walesi NATO-csúcstalálkozóra egységes állásponttal érkezik a szlovák delegáció.
A szlovák légtér védelmére vásárolandó új vadászgépekkel kapcsolatban az államfő megjegyezte, „ilyen kis ország esetében, mint Szlovákia, nagyon fontos a szomszédos államokkal való összefogás, és nemcsak Csehországgal, hanem a Visegrádi Négyek országaival együtt meg kellene egyezni, hogyan lehetne a védelemre fordított költségeket megosztani”.
A minisztérium költségvetésével kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, meghallgatja a tárcát is meg a kormányfőt is, aki nemrégiben azt nyilatkozta, az elkövetkező években nem lát teret a hadsereg költségvetésének növelésére. Kiska úgy véli, ez hosszabb megbeszélés tárgya és kompromisszumok kérdése lesz, de reméli, hogy „a NATO-csúcsra olyan megbízatást kap a kormánytól, amelyet gond nélkül ismertethet majd”.
Szlovákia ebben az évben a GDP mintegy egy százalékának megfelelő összeget fordít a védelemre. Több NATO-tagországhoz hasonlóan így Szlovákia sem teljesíti azt a politikai egyezséget, amelynek értelmében az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének tagállamai a GDP két százalékát fordítják a védelemre.

dé, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”47068,46983,46585″}