47301

A losonci Anziksz élőben c. sorozat újabb sétájára 2014. július 19-én (szombat) du. 14.00 órai kezdettel várják az érdeklődőket annak szervezői. A városnéző séta a Református templom kertjében található Kármán József emlékoszlopától indul.
Résztvevői először a város főutcájával, az egykori Rákóczi, ma Masaryk utcával ismerkednek meg. Azzal a történelmi részével, amely megmenekült a városban az 1970-es és 1980-as években kivitelezett értelmetlen rombolástól. A Nógrádi utcában lévő YMCA épülete mellett elhaladva a részben felújított mai Köztársaság tér következik, amelyet a régi losonciak következetesen Búza térnek neveztek. De számos egyéb megnevezése is volt. Egykor ez a hely volt a színhelye a város messze híres országos vásárainak, melyeken az északról és délről érkező földművesek, mesteremberek találkoztak, vásároltak, cseréltek, vettek, eladtak.
Érdemes majd maradandóbb pillantást vetni a tér északi részére, mert az, annak mostani állapota hamarosan eltűnik, s egy üzletközpont épül fel itt.
Innen az egykori szeszgyár és konzervgyár területe mellett halad el a séta, majd egykori tüzérségi laktanya területe mellett halad tovább. A Lehár Ferenc utcában nemcsak Lehár Ferenc losonci ténykedéséről esik majd szó, de a gyalogsági laktanyáról, a kórházról, a bőrgyárról is.
A városligethez érve a séta a Szabó Gyula Emlékházban ér majd véget.

Puntigán József, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47025,45173,44925″}