47333

A II. Martfeszt több ezer látogatója között számos ismert felvidéki, magyarországi és határon túli közéleti személyiséggel, íróval, művésszel, tudóssal, sportolóval találkozhattunk. Volt, aki előadott, volt, aki táborozott, és volt olyan is, aki mindkettőt egyszerre. Képgalériánkban mutatjuk meg, ki mindenki járt Martoson.

Tekintse meg Képgalériánkat ITT<<<.
Már a szabadegyetem nulladik napján, július 9-én rendezett Hommage Esterházy János című kiállítás megnyitóján is több ismert közéleti szereplővel találkozhattunk. Közülük kiemelt figyelmet kapott Szász Jenő, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NSKI) elnöke, Martényi Árpád, a budapesti Esterházy Emlékbizottság elnöke, valamint Kalita Gábor, pozsonyi képzőművész. Ők hárman ugyanis felszólaltak a martosi kultúrházban tartott ünnepi megnyitón. Megtisztelte az eseményt Magyarország pozsonyi nagykövete, Balogh Csaba is.
Ugyanitt találkoztunk Csermák Zoltánnal, az MTVA kommunikációs főmunkatársával, Dr. Havasi Jánossal, az MTVA határon túli különmegbízottjával, a Kós Károly Kollégium titkárával, Kovács Gergelyné muzeológussal, Budapest 12. kerületének díszpolgárával. Láttuk Kulcsár Ferenc írót, költőt, publicistát, Nagy János szobrászművészt és Dunajszky Géza írót, valamint az MKP vezető politikusait is, akik közül Berényi Józseffel, Bárdos Gyulával, Farkas Ivánnal, Őry Péterrel, A. Szabó Lászlóval, Szigeti Lászlóval és Samu Istvánnal többször is találkozhattunk a szabadegyetemen.
A kiállítás megnyitót követő nemzetpolitikai kerekasztal vendége volt Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke, Potápi Árpád, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Szász Jenő, az NSKI elnöke.
Molnár Imre, felvidéki származású budapesti történész, aki több napot töltött a táborban, Björn Cato Funnemark norvégiai finn politólógussal, egy másik előadáson pedig Csáky Pállal, az MKP EP-képviselőjével és Tóth Endre egyetemi tanárral beszélgetett. Csáky Szájer Józseffel, a Fidesz EP-képviselőjét is tartott fórumot, ahogyan Berényi József is kétszer szerepelt kerekasztal-beszélgetésen. Az MKP elnöke előbb Kövér Lászlóval, a magyar Országgyűlés elnökével, majd a határon túli magyar közösségek képviselőivel, Kelemen Hunorral, Pásztor Istvánnal, Brenzovics Lászlóval, valamint Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkárral tartott fórumot.
Berényiről a Martfeszten ugyanakkor az is kiderült, hogy irodalomkritikusként is megállná a helyét. A politikus Balázs F. Attila költő és Molnár Judit újságíró társaságában adott élvezetes és egyszersmind szakszerű értékelést Fiala Ilona első kötetéről.
Idén olimpiai bajnokot is vendégül látott a Feszty park. Steinmetz Ádám vizilabdázó beült Semjén Zsolt, magyar miniszterelnök-helyettes és Bárdos Gyula közös beszélgetésére is. Nem ő volt azonban Martos egyetlen vendége a sportvilágból: Kele Géza hosszútávfutót J. Mészáros Károly sportújságíró kérdezte. A Körkép-sátorban többek között találkozhattunk két kiváló újságíróval, Bódis Andrással és Ablonczy Balázzsal, valamint Méder Áron világutazóval.
Az oktatásügyi kerekasztal szereplője volt Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke, korábbi oktatásügyi miniszter, Albert Sándor, a Selye János Egyetem alapító rektora és Pék László, a Nemzeti Tehetségépítő Tanács elnöke.
Ismert felvidéki gazdasági szakemberek, Farkas Iván, Mihók Gábor, Vitárius Lajos, Horbulák Zsolt és Rajkovics Péter mutatták be a Martfeszten a Baross Gábor Tervet, a magyar foci agóniájáról Ferenczi Attila és Bordás Sándor, a DAC jövőjéről pedig Világi Oszkár beszélt. Hétvégén találkoztunk Jókai Tiborral, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége májusban megválasztott elnökével, valamint közgyűlést tartott a Szövetség a Közös Célokért, melyen ott voltak és a szabadegyetemre is betekintettek az egyes tagszervezetek vezetői, Knirs Imre (Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás), Papp Sándor (Pro Kalondiensis Polgári Társulás), Pallagh György (Kárpátia Sport polgári társulás), Dániel Erzsébet (LIMES – ANAVUM Regionális Honismereti Társulás), Pásztor István (Rákóczi Baráti Köre), Ladányi Lajos (Zoboralja Közhasznú Társulás), Cservenka János (Cservenka Alapítvány), Pásztor Csaba (Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete), Wirth Jenő (Reviczky Társulás) és Rubovszky András (Széchenyi Társaság).
És, ami a legkellemesebb megleptés, az első Martfeszt után ott volt a másodikon is Tamás Ilonka néni.
Tekintse meg Képgalériánkat ITT<<<.

lm, Felvidék.ma