47345a

A régi táborok negyvenkilenc esztendős lobogójának felvonásával július 16-án Krasznahorkaváralján hivatalosan is elkezdődött a Gombaszögi Nyári Tábor.

A felvidéki magyar fiatalok komoly hagyományokra visszatekintő nyári rendezvénye idén közel 130 programmal várja látogatóit.
47345 zászlóA Krasznahorkán rendezett tábort Veresné Novák Katalin ifjúsági és családügyi államtitkár, valamint Orosz Örs, a tábor főszervezője nyitotta meg. Beszédet mondott Bóna Zoltán, a Diákhálózat elnöke is. A rendezvény gazdag hagyományainak tiszteletére a szabadegyetem és fesztivál első perceiben felvonták a közel ötven évvel ezelőtti tábor zászlaját.
Az államtitkár asszony beszédében a felvidéki és az anyaországi magyarok összetartását hangsúlyozta. Orosz Örs a megnyitón elmondta, hogy a tábor csaknem kilencven éves múltra tekint vissza, az első ilyen rendezvényt ugyanis már a húszas évek elején megrendezte a prágai egyetemistákat tömörítő Szent György Kör. A tábor a történelem viharait is kiállta, és most is már több mint 750 fiatal váltott jegyet a rendezvényre.
A megnyitó végén felvonták azt a zászlót, ami annak a tábornak a lobogója volt, amelyet csaknem ötven évvel ezelőtt néhai Duka-Zólyomi Árpád, az akkori Magyar Ifjúsági Szövetség, a prágai Ady Endre Diákkör, a későbbi Európa Parlamenti képviselő szervezett. 
A zászló 1965-ben készült, Sidó Ágnes Duka-Zólyomi Árpád későbbi felesége varrta a Körösi táborra. Az idei tábor szervezői tőle kapták Duka Zólyomi Árpád hagyatékából. Zöld-fehér alapon egy fecske látható rajta. felirata: Nyári Ifjúsági Találkozó. Akkor ez a Csehszlovákiában elfojtott értelmiség magyar diskurzus újraéledését jelképezte.  A lobogó ma is azt szimbolizálja, hogy a felvidéki magyar értelmiségnek múltja, jelene és jövője is van.
Bóna Zoltán, a szlovákiai magyar egyetemistákat összefogó nemzetközi szervezet, a Diákhálózat elnöke a fiatalok előtt tartott beszédében elmondta: rengeteg önálló szervezet közös munkájának eredményeképpen jött létre a rendezvény. Mintegy hetven civil szervezet, társulás, diákkör és egyéb intézmény összefogásának köszönhetően idén 150 programpont szerepel a rendezvény műsorfüzetében.

A nemzetpolitika jelene és jövője a következő négy évben

A Gombaszögi Nyári Tábor nemzetpolitikai fórumának vendége volt Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár és Prőhle Gergely, az EMMI nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára. A magyar kormány képviselőit Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője kérdezte.

A magyar kormány nemzetpolitikájának kereteit az elmúlt négy évben meghatároztuk, a következő időszakban a kevésbé látványos területeken kell folytatnunk a munkát – fogalmazott Potápi Árpád. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár ilyen területnek nevezte a gazdasági kapcsolatok kiépítését és fejlesztését, valamint a magyar szakképzés éve program neghirdetését.
47345dPrőhle Gergely, az EMMI nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára rámutatott: Európában csaknem 80 millió ember él kisebbségi helyzetben, szükség lenne tehát egy uniós kisebbségi biztosra, ennek szükségét már az európai baloldal is felvetette.
A közönség soraiból egy érdeklődő arra kérdezett rá, mennyire érvényesül a Magyarország elszívó hatása a határon túli régiók vonatkozásában. Közismert ugyanis, hogy például nagyon sok erdélyi orvos dolgozik Magyarországon. Prőhle elmondta, hogy az anyaország vonzereje már messze nem olyan, mint a nyolcvanas években volt. Inkább nyugatabbra mennek, hiszen ott akár tízszer annyit is kereshetnek. A magyar állam szerepével és a felvidéki magyarok alacsony választókedvével kapcsolatban elmondta, hogy van olyan területe az önszerveződésnek, ahol a magyar államnak nincs szerepe. Ezzel többek között a választásokon való részvételi arány növelésére utalt, amely szerinte a közösség önszervező erejére kell hogy támaszkodjon.
A szlovákiai magyar közösség önszerveződésének erősödése érdekében Magyarország nem kíván és nem tud minden problémát a felvidéki magyarok helyett megoldani – mondta Prőhle, amihez Potápi hozzátette: a szlovák közoktatási törvény módosítása következtében az iskolák egyharmadát a bezárás veszélye fenyegeti, erre mihamarabb áthidaló megoldást kell találni. Az ellenben elképzelhetetlen, hogy a csaknem színmagyar településeken a szlovák iskolákba járók 70-80 százaléka magyar nemzetiségű legyen – fogalmazott.
Potápi, utalva az ukrajnai válságra és az abban érintett kárpátaljai magyar közösség helyzetére, elmondta, a magyar nemzetpolitika legfőbb célja a következő időszakban, hogy továbbra is megőrizze és fenntartsa a Kárpát-medencében a békét. Hasonlóan fontos feladatnak tekintette ugyanakkor a demográfiai válság kezelését, hiszen – mint mondta – ez a határon túli magyar közösségeket veszélyeztető egyik legnagyobb probléma. A demográfiai probléma nem szociálpolitikai, hanem morális kérdés. Akkor leszünk sikeresek, ha ebben a kérdésben előre tudunk majd lépni – fogalmazott.
Prőhle szerint négy év múlva akkor mondhatják majd el, hogy jól dolgoztak, ha a ma még bizonytalan európai folyamatokban a magyar megoldásokat az unióban is sikerül elmagyarázniuk. Egy másik fokmérője sikerességüknek, ha egyre több magyar vállalja identitását szerte a világban – tette hozzá.

Korábban írtuk:47345x
A tábor kapui már július 15-én, kedden megnyíltak, az előadások sorozatát azonban csak szerda délelőtt Varga Péter és Václav Tamás, a Felvidék Szépe verseny két megálmodója és megvalósítója indította: ők a szépségverseny három helyezettjével együtt arról próbálták meggyőzni a közönséget, hogy a szépségverseny nem csupán a külcsínről szól.
Ezt követte a Magyar Közösség Pártjának (MKP) két volt EP-képviselője, Bauer Edit és Mészáros Alajos “10 év Brüsszel” című közös előadása, majd Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár Prőhle Gergellyel, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkárával beszélgetett a nemzetpolitika jövőjéről.
Az első napon szó volt még a női kvóta szükségességéről, a közösségi média szerepéről a nyilvánosságban, valamint az ukrán válság okairól és megoldási lehetőségeiről.

A részletes program Eseménynaptárunkban ITT>>> érhető el.
(A képek kattintással nagyíthatók!)
47345b47345c47345 potapi

Az első napról készült képgalériánkat (Haraszti Gyula fotóit) tekintse meg ITT>>>..
Felvidék.ma
Fotó: gombaszög.sk
{iarelatednews articleid=”47281,47276,47242″}