47902

A Szlovák Befektetési és Kereskedelmi Fejlesztési Ügynökség (SARIO) a gazdasági minisztériummal karöltve az év első felében tizenöt beruházásban működött közre mintegy 100 millió euró összértékben. Az említett beruházásoknak köszönhetően körülbelül 2500 új munkahely jöhet létre

A SARIO információiból kiderül, nyolc esetben új üzemegység létrehozásáról, hét esetben pedig már meglévő üzemek bővítéséről van szó.
Az említett beruházások az alábbi területekre irányulnak: gépjárműipari elemek gyártása, gépipar, egészségügyi segédeszközök gyártása, IT-központok, vállalati szolgáltatóközpontok  létrehozása.
A projektek többsége a hátrányos helyzetű régiókban, javarészt Trencsén, Zsolna, Eperjes, Kassa és Pozsony megyében valósul meg. Pozitívumként fogadnánk, ha a jövőben hallanánk dél-szlovákiai, a magyarok által lakott területeken megvalósuló beruházásokról is.
2013 első félévében a SARIO nyolc biztosan megvalósuló beruházásról számolhatott be, ezek összértéke mintegy 320 millió euró értékben, az így létrejött új munkahelyek száma 1835.
„Célom az, hogy a SARIO-val együttműködve egyrészt olyan további új beruházókat keressünk, akik számára megfelelő feltételeket tudunk kínálni Szlovákiában, másrészt olyan feltételeket alakítsunk ki, hogy a nálunk már megtelepedett befektetők számára vonzó legyen a termelés további bővítése, s így új munkahelyek teremtése” – fogalmazott Pavol Pavlis gazdasági miniszter.
„A potenciális befektetők stabil piacként tekintenek Szlovákiára. A gazdasági minisztériumnak és a SARIO-nak sikerült megfelelő, eredményeket hozó prioritásokat kijelölni” – tette hozzá Robert Šimončič, a SARIO vezérigazgatója. Fontosnak tartotta, hogy sikerül új projekteket vinni a magas munkanélküliségi mutatókkal rendelkező régiókba.
„Az új beruházások az adott régiók lakosai számára egyúttal munkalehetőséget is biztosítanak” – fűzte hozzá.
A SARIO 2014 június 30-ig mintegy 1,3 milliárd euró értékű 50 egyelőre még nem lezárt beruházási projektet tart számon, ezek által 14 ezer munkahely létesülhet.
A még nem lezárt projekteken belül meghatározó a fémfeldolgozás,  villamossági és elektrotechnikai termékek gyártása.  A szlovákiai beruházások iránt  leginkább németországi, USA-beli,dél-koreai, belgiumi, franciaországi, illetve olaszországi vállalatok érdeklődnek.

Pravda.sk/HCS, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47000,46933,45520″}