47947

Lényegesen többet fizet a pozsonyi jégkorongcsarnok egyes luxushelyeinek bérléséért a Transpetrol, mint amennyibe azok valójában kerülhetnek – írja saját információira hivatkozva a Sme. A jobboldali lap azt állítja, a reális összegnek a többszörösét, 211 ezer eurót  fizet az állam a stadiont tulajdonló Slovan igazgatójának, Juraj Širokýnak. A lapnál úgy vélik, ez hatalmas összeg azért a nyolc, illetve huszonegy ülőhelyért, ami a stadionban található, így ugyanis egyetlen ülőhelyet 10 és 26,4 ezer euró közti összegért bérelnek egy évre – amit valóban nehéz elképzelni.
A Slovan-stadionban a Transpetrol a Sky boxnak nevezett kiemelt helyeket és VIP páholyokat 2001 óta változatlan áron, 176 ezer euróért bérli, ami áfával együtt évi 211 ezer eurós összegre rúg. A négy szezon alatt tehát az állam áfa nélkül több, mint 700 ezer eurót fizetett a Slovannak, melynek éves költségvetése több mint tízmillió eurót tesz ki.
A Sme a Transpetrolnál érdeklődött a homályos bérleti szerződésekről, de a teljes mértékig állami tulajdonban lévő cég nem kívánt reagálni a megkeresésre, a lap ezért a gazdasági tárca új vezetőjét, Pavol Pavlist is megkereste. A miniszter elmondta, a cég a sky boxokban stratégiai üzleti partnereit „fogadja”, valamint a Transpetrol menedzserei számos orosz kőolajipari cég vezetőjével találkoznak itt. A Sme szerint felmerül annak a gyanúja, hogy a jelentős összeg egy része a Slovan kasszájába kerül, vagyis a klub titkos szponzorálásáról van szó, ami már csak azért is hihető lenne, mert Širokýt sokan a Smer egyik nagy mecénásának tartják.

Felvidék.ma