48262

Besztercebányán ma délelőtt emlékeztek meg a Szlovák Nemzeti Felkelés kitörésének jubileumi 70. évfordulójára. A több ország képviselői mellett a szlovák politikai elit is jelent volt a központi ünnepségen.
Andrej Kiska köztársasági elnök beszédjében hangsúlyozta, a felkelés résztvevői hetven évvel ezelőtt megmutatták önbizalmukat és merészségüket, mindamellett visszautasították az óvatosságot, s egyben áldozatok vállalásával kiálltak a szabadságuk mellett. Az államfő emlékeztetett, a felkelés nemcsak a partizánok és fegyveresek harca volt, ott volt az egyszerű emberek támogatása, a bátor férfiak és nők személyében. Mint mondta, a jövő nemzedéke is sokat tanulhat a hetven évvel ezelőtti eseményekből. A felkelés öröksége, a szabadság értékelése, amit későbbiekben ők is meg tudnak majd védeni,hangzott el Besztercebányán.
Robert Fico miniszterelnök is részt vett az ünnepségen. Mint elmondta, a fiataloknak is szembe kell nézni a szlovák nemzet történelmével, mert a történelem az élet tanítómestere. Üzenetként megfogalmazta, a tanároknak nagy történelmi helyszínekre kell elvinnie a diákokat, hasonlóan kellene a szülőknek és nagyszülőknek is cselekedniük, tisztelegve a nemzet történelmi nagyságai előtt. Beszédében kitért az ukrán konfliktusra is, Szlovákia szolidárisan viselkedik Ukrajnával szemben, ezt mutatta a visszatérített földgázzal is.
Pavol Paška házelnök: Szlovákia történetének legfontosabb felkelése óta eltelt már 70 év, engem jobban aggaszt az a kérdés, melyet egykor egy európai államférfi tett fel, hogyan lehetséges, hogy az Isten korlátozta az emberi bölcsességet, ám nem adott határokat az emberi butaságnak. Hozzátette, létezik a határokat nem ismerő butaság, ennek példája az államban meglévő extrémizmus, mely egyrészt hazaszeretetet hirdet, ám a fasiszta Szlovák államot méltatja.
Miloš Zeman cseh államfő állítása szerint a SZNF meggyorsította a második világháború lezárását azzal, hogy több német katonai egységet lekötött, ennek köszönhetően lett a háború győztese a szlovák nemzet.
Besztercebányára hivatalos volt Bronislaw Komorowski lengyel államfő is. Ám tiltakozásként Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter jelenléte ellen, visszamondta az utazást. Mint ismeretes, Ivan Gašparovič volt államfő több mint 30 ország képviselőjét hívta meg a jubileumi ünnepségre.

TASR. nyomán, PP, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”48247,43671,48075″}