48084

Egy hegyaljai település, Mád kapta azt a lehetőséget, hogy megrendezze a X. Balassi-kard borseregszemlét. A férfias fajták versenyén e rangos alkalommal a hatputtonyos aszúk vetélkednek.

A jubileumi borversenyen – szeptember 6-án, szombaton – a Hegyaljáról érkezett tizenhat féle aszú közül vakkóstolással választja ki a bajnokbort a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díj, a Balassi Bálint-emlékkard küldöttsége és a helyi szakemberek által delegált közös testület.
Az eredményt 14 óra 40 perckor a helyi központban jelenti be a Balassi-kard alapítója, Molnár Pál újságíró. A bejelentés ünnepélyén – Nagy Attila karnagy vezényletével – közreműködik a híres Mádi Községi Kórus.
A gyõztes bor alkotója részt vehet a XIX. Balassi Bálint-emlékkard átadásán, Bálint napján a budai Gellért szállóban, átadhatja bajnokborát az ekkor kitüntetendõ magyar költõnek és külföldi műfordítónak, és a népes nemzetközi közönség elõtt néhány percben bemutathatja bajnokborát és borászatát.
Balassi-kard Borseregszemle eddig a Balaton-felvidéken, Egerben, Villányban, Badacsonyban, Balatonfüreden, Tokajban, Szekszárdon, Sopronban, Izsákon került sorra, e helyeken a Fõbor, a bikavér, a kékoportó, a kéknyelű, a rizling, a furmint, a kadarka, a kékfrankos és az arany sárfehér versenyzett. A bajnokborászok: Tóth Sándor, Dula Bence, Szende Gábor, Dobosi Dániel, Varga Zoltán, Áts Károly, Heimann Zoltán, Linzer Sámuel és Varga Árpád.
A Balassi-karddal díjazott műfordítók Lisszabonba, Varsóba, Jyväskyläbe, Prágába, Rómába, Ankarába, Moszkvába, Ulan Batorba, Santa Barbarába, Szófiába, Kinshasába, Párizsba és Tartuba vitték magukkal a magyar bor hírét.

Forrás: http://www.balassi.eu
F
elvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44109,44056,43622″}