47789 1

Az ipolysági Menora Saag Centrum Artis kulturális központja nívós koncerteknek adott otthont az elmúlt napokban. Két nemzetközi jazz formáció is megfordult a volt zsinagógában kialakított koncertteremben.
Matuš Jakabčic CZ-SK Big Band 16 tagú zenekara augusztus elején tartott fergeteges koncertet. A zenei formáció 2004-ben alakult, a tagjai közt cseh és szlovák zenészek mellett magyar és német művészek is helyet foglalnak. A mintegy másfél órás koncert alatt több saját mű is elhangzott.
Hétfőn, augusztus 4-én újabb zenei csemegével várták a jazz kedvelőket „A Marián Ševčík Quartet tagjainak többsége más formációban már megfordult városunkban. Tomáš Baroš bőgős már több ízben koncertezett nálunk” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Makovínyi Pál, a helyi jazz zenebarátok társaságának tagja. Hozzátette, a Rick Margitza szaxafonossal kiegészített négyes nemzetközi koncertturné egyik állomásaként került az Ipoly-menti városba. A koncertsorozatot augusztus 5-én a Budapesten, a Budapesti Jazz Clubban ért végett. A magyar főváros mellett többek között Nagyszombaton és Zsolnán is felléptek. Az négyes fogad tagjai mind kiemelkedő alakjai a jazzvilágnak. A teltházas koncerten több híres szerzemény is felcsendült.
Makovínyi Pál a Felvidék.ma-nak továbbá elmondta, rendszeresen fellépnek jazz zenekarok a városban, nagy hagyománya van e rétegzenének. Az évfolyamán még várható hasonló rendezvény.  

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvétele 
A Marián Ševčík QuartetJazz kedvelő közönségMatuš Jakabčic vezette bigbandTrombita szóló

{iarelatednews articleid=”44787,39395,47508,46283″}