A Csemadok és a Via Nova nyitracsehi alapszervezetei közösen emlékeztek meg az I. világháború kitörésének százéves, jubileumi évfordulójáról augusztus 31-én.
A megemlékezés szentmisével vette kezdetét a nyitragesztei, kéri és csehi hagyományőrző csoportok aktív részvételével. Majd a templomkertben folytatódott a ceremónia az 1931-ben emelt emlékműnél, mely 13 elesett nevét őrzi. Ennek keretén belül Csámpai Balázs, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, s hívta fel figyelmét mindenkinek, hogy az évforduló egy olyan háborúnak volt a kezdete, mely alapjaiban változtatta meg az egész világot, s határozta meg mindannyiunk sorsát. Ezután Csámpai Barbara szavalta el Illyés Gyula: Ne feledd a tért c. versét, majd Pócsik József, a Via Nova szórványstratégiáért felelős alelnöke tartotta meg beszédét. Az elgondolkodtató, magvas gondolatok után a megjelent szervezetek, mint a Csemadok helyi alapszervezete, a Via Nova, a Nyitra Vidéke Célalap, Jeruzsálemi Szent Lázár Lovagok Magyar Szövetsége, a nyitragesztei Csemadok és az MKP koszorúzással rótták le kegyeletüket a hős elesettek előtt. A kisiskolások pedig megható módon 13 mécsest helyeztek el az emlékmű előtt.
Ennek végeztével a kultúrházban folytatódott a megemlékezés, ahol könnyedebb kultúrműsort adott elő Kulcsár Béla, Szent László díjas harmonikaművész, a Nagykéri Vegyes Éneklőcsoport, a Téliződ Női Éneklőcsoport, valamint a Csehi Éneklőcsoport.
Mindezeken túlmenően értékes képkiállítás is megtekinthető volt a helyszínen még 1968-ból a világégés befejezésének 50. évfordulójának megemlékezéséről. Ezeken a fotódokumentumokon a megemlékezés momentumai és több frontot megjárt túlélő is látható volt. Ezt kiegészítve pedig felbecsülhetetlen tárgyi emlékeket vonultatott fel az oroszkai Military Historical Museum. Illetve a Soproni Történelmi és Hadi játszó Baráti Kör korhű öltözete és jelenléte elevenítette meg az száz évvel ezelőtti tragikus eseményeket.
Pócsik József beszédét az alábbiakban tesszük közzé:
Tisztelt Emlékező közösség! Hőseink előtt tisztelgő barátaim!
1914-ben, száz évvel ezelőtt megtörtént az, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Országunkat egy olyan világméretű konfliktusba rántották a nagyhatalmak és azok politikai játszmái, mely nem csak egy ezer éves országot szaggatott szét, de négy év alatt romba döntötte egész Európát. Megfogalmazódik tehát a kérdés: Ezt akartuk? Ezt akarta az akkori politikai vezetés? A birodalom koronatanácsában megjelent vezetők szinte mindannyian a háborút támogatták. És mégis, mégis akadt egyetlen ellenszavazat, egyetlen tiltakozó MAGYAR hang, aki nem volt hajlandó országát és népét holmi acsarkodó, hataloméhes vezetők kényének kiszolgáltatni. Ő volt gróf Tisza István, a magyar miniszterelnök. A történelem sajnos másképp alakult és a nagy háborút elvesztettük. Országunkat szétdarabolták, de nemzetünk hitét nem törték meg. Magyarság történetében a XX. század egy tragikus eseménnyel kezdődött, majd a második világháborúval, forradalmakkal, és rendszerváltozásokkal folytatódott. A magyarság számára emberpróbáló idők következtek, de a legnehezebb körülmények között is sikerült helytállni.
Tisztelt jelenlévők! Mai napon, amikor az I. Világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékezünk, nem csak magáról az eseményről és politikai hátteréről, de főleg azokról az apákról, fiúkról és testvérekről kell beszélni, akik a haza oltárán életükkel szolgáltak. Osztrák−Magyar Monarchia megközelítőleg 1,1 millió katonát vesztett, és ebből az elpazarolt életekből Zoboralja magyarsága is jócskán kivette részét.
Bár az I. Világháború a távoli csatamezőkön dőlt el, mélyen érintette az otthon maradt hozzátartozók és családok életét.
Nagyszülők, most Önökhöz szólok: bár eltávozott szeretteinkről mindig nehéz beszélni, de az Önök kötelessége, hogy a fiatal nemzedék megismerje a múltat és azokat a hősöket, akik emlékét már csak Önök, az emléktábla és néhány megkopott fénykép őrzi. Az unokáknak pedig bátran és büszkén meséljenek róluk!
Unokák: Ti pedig lehajtott fővel tisztelegjetek emlékük előtt és sose feledjétek azt, hogy miért harcoltak és áldozták fel életüket! A hősök legfőbb erénye mindenütt a bátorság, az önfeláldozás volt, amely a haza és nemzetük iránti szeretetüket bizonyította. Tetteikkel követendő példává kell, hogy váljanak a fiatalabb generáció számára.
Ahogy a mögöttem álló emlékmű is jelzi, közösségünk ma nem csak a háború kitörésére, de arra a 13 bátor férfira emlékezik, akik sosem térhettek haza szeretteikhez. Csámpai Bertalan, Czupak János, Földesi Kálmán, Kluka Lőrincz, Mészáros János, Nagy Ferencz, Németh Mihály, Pócsik András, Pócsik Péter, Suba Ferencz, Suba Pál, Suba Imre és Száraz József.
Képgalériánkat tekintse meg ITT>>>.
Csonka Ákos, Felvidék.Ma
{iarelatednews articleid=”48326,48309,48007,47802,47725,47711,47601,47081″}
