Vásári forgatag 3

Rozsnyón szeptember 18-20-a között szervezik meg az idei Rozsnyói Városnapokat és Vásárt, melynek keretén belül délutánonként gazdag kultúrműsorral várják az érdeklődőket.
A járási székhelyű városi vásárba a környékbeli falvak lakosai is ellátogatnak. Idén is sok ember fordult meg a Bányászok terén. A jó idő, a gazdag árukínálat, kultúrműsorok, koncertek és versenyek, valamint a rengeteg kísérőprogramok, mind vonzóvá tették a rendezvényt.
A felvonulás és a hivatalos megnyitó az Actores Színház közreműködésével valósult meg. A délután a néptánc jegyében zajlott, majd a The Family Bandwagon című zenés előadás következett, míg az esti órákban a különböző zenekaroké volt a porond. A P.J.Šafárik Gimnázium diákjainak zenekara, az Endorfin is fellépett.
Szeptember 19-én, a délelőtt folyamán a város iskoláinak diákjai mutatkoznak be fellépéseik keretén belül. Délután ismét a népzene és néptánc kapnak főszerepet. Fellép többek közt a Borostyán néptánccsoport is.  A Rozsnyói Bányászati Múzeum is több programmal várja a vásározókat, szeptember 19-én kiállítást és nyílt napot szerveznek, ahol láthatók lesznek Tichy Kálmán és Gyula rozsnyói képzőművészek munkái is. 
A BigBull Rozsnyó szervezésében valósul meg késő délután „a vásár legerősebb embere” program, valamint koncertek, diszkó, tombola és Robo Šimko & MassRiot koncert várja az érdeklődőket.
100 éves a rozsnyói bányászok fúvószenekara című műsorral végződik szeptember 20-án a rendezvény, de a kísérőprogramok közül még 21-én is válogathatnak a sportot és képzőművészetet kedvelők. 9 órai kezdettel kerül sor a Nemzetközi női kosárlabda tornára Rozsnyó város poharáért, mely idén a 29. évfolyam, valamint vasárnap játszóház lesz a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában Szecessziós grafika címmel. 

Beke Beáta, Felvidék.ma
Vásári forgatagVásári forgatag 1Vásári forgatag 2Vásári forgatag 4Vásári forgatag 5Vásári forgatag 6
{iarelatednews articleid=”45890,47081,46281″}