48332

Zsolna városa áruba bocsátja a „koreai faluként” elhíresült lakónegyedet Krasňany községben. A hét tömbházért és kilenc családi házért legkevesebb 14 milliót kér, tudható meg a SITA hírügynökség tájékoztatásából.
Zsolna városának az év végéig a tíz kilométerre található lakónegyedet minél jobb áron értékesítenie kell, hogy 17,5 millió eurós tartozását – amely összegért 2006-ban a Kia menedzsereinek felépíttette a negyedet – az államnak ki tudja egyenlíteni.
A nyilvános üzleti pályázatra szeptember 9-ig jelentkezhetnek az érdeklődők, s legkevesebb két ajánlatra szeptember 12-én elektronikus úton is lehet licitálni. A pályázat nyertesét szeptember 16-án hirdetik ki. Az, hogy a falucskát bérlő Kia pályázik-e, még kérdéses. Az év elején jelezte ugyan vásárlási szándékát, viszont áron alul akart vásárolni, s csak a befektetett 17,5 millió euró felét volt hajlandó vételárként kifizetni. Jozef Bačé, az üzem szóvivője a SITA hírügynökségnek megjegyezte, hogy a Kia Motors Slovakia a vétellel kapcsolatban a héten fog érdemben nyilatkozni.
Függetlenül attól, hogy Zsolna városa az említett lakónegyedet a Kia alkalmazottainak építtette, lehetséges, hogy az üzem vezetőinek rövidesen távozniuk kell.
„A Kia megerősítette vásárlási szándékát, viszont az eredeti összeg felét hajlandó csak felkínálni, ami részünkről jelenleg elfogadhatatlan. Természetesen azon vagyunk, hogy minél magasabb áron sikerüljön túladnunk az ingatlanon, mivel az összeget teljes egészében az államtól kapott kölcsön törlesztésére fordítjuk, s szeretnénk, ha az eredeti beruházási összeg és a vételár közötti különbség minél kisebb lenne. A 14 és 17,5 millió euró közötti különbséget Zsolna városának a saját költségvetéséből kell pótolnia, említette Igor Choma, Zsolna polgármestere még az év elején.
„A koreai falucska” eredetileg a Kia mintegy száz alkalmazottának a lakhelyéül szolgált volna. A körbezárt és kamerákkal pásztázott területen, amelyen hét tömbház és kilenc családi ház van, található még közösségi épület étteremmel és teniszpálya is.

HCS, Felvidék.ma 
{iarelatednews articleid=”30225″}